Tüntető egyetemistákra nyitott tüzet a katonaság Damaszkuszban Felsőoktatás
Eduline

Tüntető egyetemistákra nyitott tüzet a katonaság Damaszkuszban

A damaszkuszi egyetemnél a szíriai katonák hétfőn tüzet nyitottak több száz tüntető diákra, s egyet megöltek közülük - jelentette egy szíriai emberi jogi aktivista.

A hírt a külföldi újságírók tevékenységének szigorú korlátozása miatt nem sikerült más forrásból megerősíteni. A Szíriában betiltott Muzulmán Testvériség nevű szervezet támogatásáról biztosította a demokráciát követelő tüntetőket. Mohamed Rijád Sakfa, a szervezet szaúd-arábiai száműzetésben élő vezetője a Reutersnek azt mondta, hogy nem szervezete áll a Szíriában hetek óta tartó tiltakozó megmozdulások mögött, de támogatja a nagyobb szabadságot követelőket.

A mozgalmat a jelenlegi szíriai elnök apja, Háfez el-Asszad tiltotta be, majd 1982-ben leverte az általa indított felkelést és több ezer embert megöletett. Szíriában halálbüntetés jár annak, akiről bebizonyosodik, hogy a Muzulmán Testvériség tagja.

"Támogatjuk a nép követeléseit. Nincs szervezetünk Szíriában az 1980-as törvény miatt, de jelentős számban vagyunk jelen az országban" - nyilatkozta Sakfa.

MTI
Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.