A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) karrierirodája szerdán rendezi meg Délkelet-Magyarország legnagyobb felsőoktatási álláskereső rendezvényét, a tavaszi állásbörzét.
A tizenhatodik alkalommal meghirdetett állásbörzével párhuzamosan tartják a szakmai gyakorlati helyek börzéjét, amelyen a hallgatók megismerkedhetnek a gyakornoki lehetőségeket kínáló cégekkel ajánlataival - mondta Rózsa Judit szervező.
Az állásbörzére kétezer diákot várnak, akik harminc kiállító állásajánlatai közül válogathatnak, gyakornoki helyeket pedig tíz-tizenöt vállalkozás vagy szervezet kínál. A jelentkező cégek profilja alapján az informatikai, a mérnöki, a közgazdász, a jogi és a gyógyszerész végzettségűek lesznek a leginkább keresettek. Milyen elhelyezkedési esélyei vannak a BA- és BSc-diplomásoknak, milyen fizetésre számíthatnak? Összefoglalónkat itt olvashatod el.
A hallgatók a börzét megelőzően szakmai felkészítő programokon, például próbainterjúkon vehetnek részt, elhangzanak az álláskereséssel, a béralkuval és a kommunikációs technikákkal kapcsolatos előadások is. Az egyetem tanulmányi és információs központjában grafológiai elemzéssel, karrier-tanácsadással és tesztekkel várják a résztvevőket.
Gyakornoki lehetőségek mellett állásokra is pályázhatnak a végzősök
A formális találkozók, céges előadások mellett a diákok a Karrier Pizza elnevezésű programokon kötetlenebb módon beszélgethetnek egyes vállalkozások vezetőivel. Ez a program annyira népszerű a kiállítók körében, hogy még csütörtökön is tartanak néhányat – tette hozzá Rózsa Judit.
A szakember elmondta, néhány éve Alma Mater-díjjal jutalmazzák azt a vállalkozást, amely a létszámához viszonyítva a legtöbb SZTE-s hallgatót vette föl az előző esztendőben, az elismerést az állásbörze keretében adják át.
Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.