Kitiltották a főiskoláról, mert nem volt hajlandó levenni az arcát eltakaró kendőt Felsőoktatás
Eduline

Kitiltották a főiskoláról, mert nem volt hajlandó levenni az arcát eltakaró kendőt

A brit Burnley College vezetői szerint az egész arcot eltakaró burka lehetetlenné teszi az órai kommunikációt, ráadásul biztonsági okok miatt sem engedhetik a kendő viselését.

A 18 éves Shawana Bilqes a brit Burney College-ban folytatta volna tanulmányait, a főiskola vezetői azonban nem engedték, hogy beiratkozzon – a muszlim lány ugyanis burkát visel, amely az egész arcát eltakarja.

„Nem értem a döntést, a főiskola ugyanis környéken áll, ahol nagyon sok muszlim ember él. Eddig soha nem kerültem bajba a kendő miatt. Az intézmény vezetői egyáltalán nem volt nyitottak, pedig én megpróbáltam kompromisszumos megoldást találni. Végül kaptam tőlük egy levelet, amelyben az áll, hogy csak akkor folytathatom a kurzusokat, ha az órákon nem viselem a burkát” – mondta a The Sun című brit bulvárlapnak.

John Smith, a Burnley Collefe vezetője azzal indokolta döntését, hogy az eredményes oktatáshoz szükségük van arra, hogy a hallgatóikkal kommunikálni tudjanak. „Ha valaki egy kendővel eltakarja az arcát, erre esélyünk sincs. Egyébként biztonsági okok miatt is látnunk kell a diákok arcát” – mondta.

eduline
„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.