MSZP: komoly károkat okozhat a felsőoktatásban a forrásmegvonás Felsőoktatás
Eduline

MSZP: komoly károkat okozhat a felsőoktatásban a forrásmegvonás

Az MSZP szerint hosszú távon komoly gazdasági károkat okozhat a következő két évre tervezett, összesen 38 milliárd forintos felsőoktatási forrásmegvonás.

Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt elnökségi tajga szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, Orbán Viktor miniszterelnök "megeszi" a fiatalok és Magyarország jövőjét azzal, hogy csak rövid távú érdekeit veszi figyelembe a felsőoktatás átalakítása során.

Az "Orbán-csomag ezer milliárd forintos megszorításait" mindenki megérzi majd az egyetemeken és főiskolákon, hiszen a 40 százalékkal csökkenteni kívánt hallgatói létszám miatt feltételezhetően elbocsátások várhatók az intézmények oktatói, kutatói, illetve technikai személyzete körében is - mondta.

MTI
Ajándékozás az iskolákban: öröm vagy anyagi teher? Campus life Székács Linda

Ajándékozás az iskolákban: öröm vagy anyagi teher?

Sok iskolában hagyomány, hogy a diákok decemberben megajándékozzák egymást. Míg egyes osztályokban jelképes összegből szervezik az ünneplést, máshol akár 5–6000 forintos ajándékokra is számítanak. A növekvő anyagi különbségek miatt azonban egyre több család számára okoz feszültséget az ünnepi készülődés, és vannak gyerekek, akik az anyagiak miatt mindezekből kimaradnak.