Diplomaadó bevezetését fontolgatja a kormány? Felsőoktatás
Eduline

Diplomaadó bevezetését fontolgatja a kormány?

A Népszabadság szerint a kormány az utólagos tandíj bevezetését és az államilag finanszírozott felsőoktatási helyek radikális csökkentését fontolgatja, legalábbis ezek is szerepelnek a kormány által lehetségesnek tartott intézkedések között.

Az utólagos tandíj vagy a diplomaadó nem ismeretlen Európában: Nagy-Britanniában tavaly vetődött fel az ötlete, hogy a diákoknak csökkentett tandíjat kellene fizetnie az egyetemeken, és csak az elhelyezkedésük után kellene törleszteniük a korábbi költségeket. Ennek az adónak az összege valahol az éves fizetés 0,5-1,5 százaléka között lett volna, az akkori tervek szerint a diploma megszerzését követő 20 évre szólt volna a fizetési kötelezettség. A diplomaadóról bővebben itt olvashatsz.
A lap úgy tudja, hogy a tervek között van a finanszírozott helyek akár ötvenszázalékos csökkentése is. A megvitatandó lehetőségek között szerepel az is, hogy a hallgatók utólag fizessenek tandíjat az államnak.

Az elképzelés szerint a diákhitel mintájára egy állami szerv, amely szerződéses kapcsolatban állna a bankokkal, fogná össze a fizetéseket. Cserébe félévente 30 ezer diák külföldi ösztöndíját vállalná át a kormány.

A lap értesüléseit az oktatásért felelős államtitkárságon nem erősítették meg, de nem is cáfolták. Válaszukban egyebek mellett azt írták: az államilag finanszírozott hallgatói keretszámokat az ország gazdasági helyzetének függvényében állapítják meg. Mennyibe kerülnek a költségtérítéses szakok az államnak? Összefoglalónkat itt olvashatod el.

Már idén kevesebb elsőéves lesz az egyetemeken

Kevesebb hallgatót vehetnek fel államilag támogatott képzésre az egyetemek és főiskolák 2011-ben, az idei 56 ezres felsőoktatási keretszámot ugyanis 53 ezerre csökkentette a kormány. Kevesebben tanulhatnak bölcsészettudományi és gazdaságtudományi szakokon, viszont az informatikai és orvosi képzéseken több lesz az elsőéves. Alapszakokra 40 610-en, mesterszakokra 19 600-an, doktori képzésre 1300-an, felsőfokú szakképzésre pedig 10 ezren juthatnak majd be, vagyis az idei felvételi időszakban valószínűleg komoly verseny lesz a jelentkezők között az államilag finanszírozott helyekért. Az idei felvételiről és a felvehető hallgatók létszámáról bővebben itt olvashatsz.

MTI

"Emlékszem egy veszekedésre, aminek az lett a vége, hogy bevitt egy kis szobába és ott percekig vert, megállás nélkül" Közoktatás Székács Linda

"Emlékszem egy veszekedésre, aminek az lett a vége, hogy bevitt egy kis szobába és ott percekig vert, megállás nélkül"

Erőszakkal tömték az ételt a gyerekekbe, verbálisan és fizikailag is bántalmazták őket már a 2010-es évek elején is egy most felbukkanó egykori áldozat szerint abban a nagykanizsai piarista óvodában, ahol a szülők augusztus elején az óvoda igazgatójánál és az intézményt fenntartó piarista rendnél is panaszt tettek. Az óvónőt írásban figyelmeztették, de továbbra is a gyerekek között dolgozhat, ráadásul vezető beosztásban.