Havi 60 ezer forintos ösztöndíjjal tartanák itthon az orvosokat Felsőoktatás
Eduline

Havi 60 ezer forintos ösztöndíjjal tartanák itthon az orvosokat

Ösztöndíjakkal segítik a frissen végzett tehetséges orvosokat – mondta a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának elnöke a szombaton megrendezett kapcsolat napján.

Ebben az évben havi hatvan-hetvenezer forintos ösztöndíjra pályázhatnak a tehetséges kezdő orvosok, ezzel a kiegészítéssel már versenyképes jövedelemhez tudják őket juttatni – mondta Paragh György a haon.hu-nak.

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának elnöke hozzátette: az egyik gyógyszergyártó cég évi 20 millió forinttal segíti az egyetem ösztöndíjprogramját, egy másik alapítványt hozott létre évi 100 ezer dolláros ösztöndíjkerettel, míg egy harmadik orvosi eszközökkel támogatja a fiatal rezidenseket.

A kapcsolat napján együttműködési megállapodást írt alá a fogorvostudományi kar a marosvásárhelyi egyetem fogorvostudományi szakával, valamint bemutatták a pécsi és a debreceni egyetem közös pályázatát az orvos biotechnológiai mesterképzésről.

eduline
Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.