A külföldi hallgatók megoldást jelenthetnek a magyar felsőoktatás egyes problémáira. Kérdés, hogy mivel tudják a hazai intézmények Magyarországra csábítani a hallgatókat, illetve kik járnak jól a külföldi fiatalok megjelenésével.
Ha egy tavaszi délután az emberellátogat Budapesten a Kálvin tér környékének bármelyik divatos kávézójába, igazi multikulturális hangulatba csöppen. A jelenség csak kisebb részben köszönhető a turistáknak, sokkal inkább a környék egyetemein tanuló külföldi diákok töltik meg a teraszokat, laptopjaikba, jegyzeteikbe temetkezve. A felsőoktatás üzleti modelljeiben a külföldről érkező hallgatók mindenhol fontos szerepet töltenek be. Magyarország egyetemeit is egyre többen választják közülük, ám mostani, 15 ezres létszámuknak közel a kétszerese kellene ahhoz, hogy megoldást jelentsenek a magyar felsőoktatás leggyakrabban emlegetett problémáira, az alulfinanszírozottságra, az oktatók motiválatlanságára, a provincializmusra.
Az orvosi képzések a legnépszerűbbek
Felsőoktatási export
Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában a felsőoktatási intézmények már több évtizede a piac szabályai szerint működnek. Kiélezett versenyt folytatnak a hallgatókért, akik a szolgáltatás minősége, ár-érték aránya alapján döntenek: a szóba jöhető intézmények közül a legjobb karrierlehetőséget ígérő, rangos oktatói névsort felsorakoztató, illetve – nem utolsósorban – kedvező tandíjat számlázó egyetemeket választják. A magyar felsőoktatás egyelőre nem ért el mesterfokozatot a versenyképességben, holott a „felsőoktatási export” növelése kulcskérdés a nemzetgazdaság fejlődése szempontjából – állítja többek között a Bod Péter Ákos és Árva László nevéhez fűződő, Gyorsítósáv című tanulmány.
Külső források
Ebből is látszik, a magyar felsőoktatás egyelőre messze van Nagy-Britannia gondjaitól, ahol éppen most vetették fel, korlátozni kellene az országban tanuló külföldi hallgatók számát. Az egyetemek kiválóan megélnek ugyan a többnyire az arab országokból és Indiából érkező diákokból kisajtolt, nemritkán háromszoros tandíjból, ami szemeszterenként elérheti akár a 10 ezer fontot (mintegy 3,2 millió forintot) is, ám a komoly felvételi vizsga nélkül felvett hallgatók számának gyors gyarapodása könnyen a minőség rovására mehet. Ráadásul számos visszaélés történt a brit diákvízummal, ami kockázatokat rejt a munkaerőpiac és a nemzetbiztonság számára.
Magyarországon ilyen veszélyek egyelőre nincsenek, a brit és általában a nyugat-európai „iskolapiac” esetleges szűkülése viszont jó esélyt jelenthet a kelet-közép-európai, így a hazai egyetemek számára – mutatott rá egyik cikkében a brit Economist gazdasági hetilap. Csakhogy a magyar intézmények ma még a régiós versenyben sem állnak igazán jól – a szomszédos országok oktatása nyelvileg nyitottabb, így könnyebben fogadnak be külföldi hallgatókat, nem beszélve arról, hogy egyes ázsiai országokkal szemben igen szigorú a magyar vízumkényszer, ezért a régiónkba érkező ottani diákok inkább Csehország vagy Szlovénia egyetemeit választják.
A nagy egyetemek még jobban járhatnak?
Amíg a kisebb vidéki egyetemeknek az is gondot okoz, hogy angol nyelvű képzéseket indítsanak – amit a BME már 1984-ben megtett –, addig a nagyobbak (és az ezen a téren is hagyománnyal rendelkezők) ma már nem csupán a képzés színvonalára ügyelnek, hanem arra is, hogy szem előtt tartsák az ár-érték arányt, és így a hozzájuk érkező külföldi hallgatók úgy érezhessék, „jó vásárt csináltak” a pénzükért. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) szemeszterenkénti 975 ezer forintos ára nagyjából a negyede például a New York-i vagy a rangosabb európai orvosképzések tandíjainak, miközben aki Budapesten tanulja az orvoslást, garantáltan színvonalas oktatásban részesül – vélik szakmai körökben.
Alighanem így gondolja ezt a norvég állam is, amelyik – ahelyett hogy saját orvosi egyetemet gründolna – komplett évfolyamnyi helyeket vásárol Budapesten. Így nem is olyan meglepő az az adat, hogy a SOTE diákjainak 41 százaléka külföldről érkezik. A bolognai rendszer bevezetésével ugyanakkor tovább liberalizálódott a felsőoktatási piac: megnyílt az út a külföldi egyetemek előtt, hogy Magyarországon is beindítsák képzéseiket. Természetesen a magyar intézmények is megtehetik ugyanezt az EU tagországaiban, ám miután ez komoly anyagi befektetést igényel, érthető, hogy ők még nem tülekednek az „oktatásexport” piacán.
A tőkeerős, jó nevű nyugat-európai egyetemek tehát könnyen beléphetnek a magyar oktatási piacra (más kérdés, hogy kiszervezett tagozatukon eléri-e a képzés színvonala az otthonit). A kisebb, bezárással fenyegetett egyetemekre viszont újabb veszélyt jelenthet, hogy az újonnan belépő intézmények is kihasítanak egy szeletet az egyre kisebb tortából. Furcsa módon azonban némelyiküknek még ez is kiutat jelenthet: szervizmunkát végezhetnek – azaz tanerőt, termet, helyismeretet és szakértelmet kölcsönözhetnek – az új iskolák számára.
Deák Dániel
Az oktatás témaköréből további érdekességet tudhatsz meg az eduline szakmai támogatásával készült Oktatás Plusz 2010 című kiadványból, amelyet megrendelhetsz a www.hvgplusz.hu weboldalon.
