Szeptemberben felújított kollégiumba költözhetnek a pécsi hallgatók Felsőoktatás
Eduline

Szeptemberben felújított kollégiumba költözhetnek a pécsi hallgatók

2011 szeptemberében felújított épületbe költözhetnek a Pécsi Tudományegyetem Jakabhegyi és a Szántó Kollégium lakói – írja a Pécsi Napilap.

A pécsi Szántó Kollégium

A kollégiumi férőhelyek száma a felújítások után nem változik, továbbra is a hallgatók kétharmada, körülbelül 3600-an kaphatnak kollégiumi elhelyezést. A felújított épületek közül az Univ Kollégiumot már a tanév elején átadták.

A felújítások miatt 2010 szeptemberében körülbelül ezerrel kevesebb férőhelyre pályázhattak a Pécsi Tudományegyetem hallgatói. A hallgatói önkormányzat akkor azt tanácsolta az egyetemistáknak, hogy aki kénytelen lakást bérelni, vegye igénybe a szociális támogatást – ez azonban csak azoknak jár, akik nagycsaládosok, hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetűek, tartósan betegek vagy más ok miatt szorulnak rá a támogatásra.

eduline
Már csak egy hónap van a nyárból – hogyan segíthetünk a gyerekeknek visszarázódni az iskolai rutinba? Közoktatás Gál Luca

Már csak egy hónap van a nyárból – hogyan segíthetünk a gyerekeknek visszarázódni az iskolai rutinba?

Egy hónap maradt hátra a nyárból. Ez gyerekszemmel még rengeteg időnek tűnhet, azonban a szülőknél ilyenkor már felmerülhet a kérdés: mikor és hogyan érdemes visszaállni a megszokott iskolai hétköznapokhoz. Hogyan ne kelljen a gyerekkel túl nagy váltásnak megélni a nyári szünet végét? Budavári Eszter pedagógiai szakpszichológussal beszélgettünk.