Botrányok az egyetemeken: 2010 legnagyobb port kavaró ügyei Felsőoktatás
Eduline

Botrányok az egyetemeken: 2010 legnagyobb port kavaró ügyei

Bár 2010 elsősorban a nagy-britanniai és olaszországi egyetemi tüntetésektől és tandíjvitáktól volt hangos, itthon sem unatkozhattunk: a Pécsi Tudományegyetemen tavasszal vesztegetési botrány pattant ki, a Harsányi János Főiskola művészeti képzései miatt került bajba, októberben pedig több tízezres tiltakozás indult az új felsőoktatási koncepció ellen. Az év hírei - kommentár nélkül.

Vesztegetési botrány a Pécsi Tudományegyetemen

Július óta a Pécsi Tudományegyetem gazdasági főosztályának dolgozói kénytelenek „tisztasági nyilatkozatot” tenni, vagyis írásban is vállalniuk kell, hogy nincsenek kétes pénzügyeik. Az egyetem rektora szerint erre a tavasszal kipattant, többször „BKV-típusú történetnek” nevezett vesztegetési botrány miatt van szükség: a Nemzeti Nyomozó Iroda feltételezései szerint egyes egyetemi dolgozók pénzért juttattak előnyhöz vállalkozókat.

Őrizetbe veszik a pécsi vesztegetési ügy gyanúsítottjait


Összesen huszonhárom ember ellen indítottak eljárást, a letartóztatottak között van a PTE gazdasági igazgatója, informatikai igazgatója és egyik tanácsadója – ők a karácsonyt is rács mögött töltötték, a bíróság ugyanis további három hónappal hosszabbította meg előzetes letartóztatásukat, mert „továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés, illetve a tanúk befolyásolásának veszélye”.

A Pécsi Újság információi szerint Repa Imre, a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatója, a Kaposvári Egyetem rektorhelyettese is belekeveredhetett a pécsi vesztegetési ügybe – a hírportál azt állítja, a professzort hűtlen kezeléssel gyanúsítják, mert a jelek szerint közreműködött egy fiktívnek tűnő tanácsadói szerződés megkötésében. Az információt eddig sem a rektorhelyettes, sem a Nemzeti Nyomozó Iroda nem erősítette meg.  

Bajba került a Harsányi János Főiskola

2010 közepén a Harsányi János Főiskola művészeti szakos hallgatói kerültek bajba. A felsőoktatási intézmény nem biztosította a képzésekhez szükséges eszközöket: a keramikus szakon például nem voltak korongok, a festő-nyomó szakosok csak egy gépen tudtak dolgozni, az elektronikus ábrázolás képzésen részt vevők számára pedig nem biztosítottak megfelelő számítógépeket.

A főiskola vezetősége „átmeneti állapotnak” nevezte a helyzetet, és a 2009/2010-es tavaszi szemeszter elejére ígérte az eszközök beszerzését – ez azonban nem történt meg, sőt a Metropol információi szerint a Művészetközvetítő Intézetet olyan épületbe akarták költöztetni, ahol az oktatók szerint nem voltak megfelelőek a körülmények. A tanárok már áprilisban felmondtak, a gyakorlati órákat tömbösítve tartották meg. A hallgatók ügye azóta megoldódott, őket a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola vette át, az Oktatási Hivatal azonban vizsgálatot rendelt el az ügyben.

Kiverte a biztosítékot a hallgatóknál az új felsőoktatási törvény tervezete

Bár az oktatási államtitkárság csak november 4-én mutatta be az új felsőoktatási törvény tervezetét, a koncepció már október közepén éles vitát váltott ki – a hallgatóknál elsősorban a vizsgalehetőségek számának csökkentése, a hallgatói képviselet jogainak szűkítése és az emelt szintű érettségi kötelezővé tétele verte ki a biztosítékot, ezért október 22-én létrehozták tiltakozó Facebook-csoportjukat, amelyhez néhány nap alatt 17 ezren csatlakoztak.

Néhány nap alatt több tízezren csatlakoztak a Facebook-csoporthoz


Bár a nyilvánosságra hozott törvénytervezetből végül kimaradt a vizsgalehetőségekre vonatkozó passzus, a közösségi oldalon létrehozott csoport támogatóinak száma két hónap alatt 53 ezerre nőtt – ezernégyszázan pedig már most jelezték, hogy részt vesznek a március 16-ra tervezett hallgatói tüntetésen.

Időközben létrejött az ellencsoport is: egyelőre hatvanhárman csatlakoztak az új felsőoktatási törvény tervezetének legfőbb irányait támogató Facebook-csoporthoz, amelyet a vitairat bemutatása után egy héttel, november 11-én hoztak létre a közösségi oldalon. „Több ezer egyetemista tiltakozik a felsőoktatás tervezett átalakítása ellen. Itt az ideje, hogy az ellentábor is hangot adjon véleményének. Nem mondjuk, hogy a „nem hivatalos tervek” minden pontja életképes, de a tervezetből kiolvasható irányzék mégis helyes. A felsőoktatás jelenlegi színvonala és formája ugyanis tűrhetetlen” – áll az oldalon.

Tandíjvita és sorozatos diáktüntetések Nagy-Britanniában

December 10-én este az utóbbi évek legsúlyosabb zavargásai törtek ki Londonban, ahol a tandíjak felső határának emelése ellen demonstráltak egyetemi és főiskolai hallgatók: a megmozdulás résztvevői a Regent és az Oxford Streeten több üzletet feldúltak, számos kirakatot betörtek, és megtámadták Károly brit trónörökös autóját is - a herceg és felesége azonban nem sérült meg.

Zavargások Londonban: jövőre már milliókba kerül az egyetemi diploma


A brit parlament alsóháza december elején fogadta el az egyetemi tandíjak felső határának drasztikus emeléséről szóló kormányzati indítványt - annak ellenére, hogy a törvényjavaslat ellen nemcsak az ellenzéki pártok és a hallgatók, hanem több kormánypárti képviselő is tiltakozott. A döntés lényege, hogy 2011-től bármelyik állami felsőoktatási intézmény kérhet kilencezer fontos, vagyis körülbelül hárommillió fontos tandíjat: eddig a költségtérítés felső határa 3290 font, vagyis nagyjából egymillió forint volt.

Az egyetemi tandíjakat Nagy-Britanniában nem a tanulmányok ideje alatt fizetik a hallgatók, hanem utólag kell törleszteniük, de akkor is csak abban az esetben, ha a végzett diplomásoknak már állásuk van, és éves jövedelmük eléri a brit kezdő diplomás alkalmazottak átlagfizetésének megfelelő 21 ezer fontot, átszámítva hétmillió forintot. A tüntetéseket szervező brit országos diákszövetség (NUS) szerint a felső tandíjhatár emelése miatt a diplomások több tízezer font adóssággal kezdik majd pályafutásukat.

Zavargások Olaszországban: több tízezer oktató veszítheti el az állását

Olaszországban is többször utcára vonultak az egyetemisták novemberben és decemberben – igaz, ők nem a tandíj emelése, hanem a Mariastella Gelmini oktatási miniszter által kezdeményezett felsőoktatási reform ellen tiltakoztak. December 22-én körülbelül húszezer demonstráló gyűlt össze a La Sapienzia egyetemnél, miután a rendőrség Róma több utcáját lezárta, a szenátus épülete elé pedig kordont húzott.

A szicíliai nagyvárosokban a hallgatók kővel dobálták meg a rendőrségi épületeket, kukákat gyújtottak fel, és összecsaptak a biztonsági erőkkel, néhányan könnyebben megsérültek. Nápolyban a tüntetők egy időre megszállták a vasúti síneket, és hulladékhegyeket gyújtottak fel. Milánóban az állami egyetem környékén a tiltakozók nekimentek az egyenruhásoknak, majd a közlekedést is megzavarták.

Kiverte a biztosítékot az olasz hallgatóknál az oktatási reform


A szenátus kétnapos vita után, december 23-án fogadta el a reformot – 161 igen és 98 nem szavazat mellett. A hallgatók és a felsőoktatási dolgozók így már csak Giorgio Napolitano olasz államfőben bízhatnak, aki még megtagadhatja a dokumentum aláírását. A tiltakozók levélben fordultak hozzá. „Ha aláírja a Gelmini-törvényt, azzal megsemmisíti az oktatáshoz való jogot, amely az alkotmány egyik alapvető pillére” – írták.

A megszorítások miatt csökkentik az egyetemi szakok és karok számát, a kisebb intézményeket összevonják, és több tanszéket bezárnak. Több tízezer felsőoktatási dolgozót bocsátanak el, a tervek szerint csak minden ötödik nyugdíjazott professzor után vehetnek fel új oktatót az egyetemek és főiskolák.

eduline
Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.