Pécsi lövöldözés: részben elismerte tettét az ámokfutó Felsőoktatás
Eduline

Pécsi lövöldözés: részben elismerte tettét az ámokfutó

Részben elismerte bűnösségét a tavaly novemberi pécsi egyetemi lövöldözés vádlottja, akinek tárgyalása szerdán kezdődött a Baranya Megyei Bíróságon.

Az ügyészség előre kitervelten, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat G. Ákos ellen, aki a bíró kérdésére tagadta, hogy a bűncselekményt előre kitervelte volna.
   
A vádlott szóban nem kívánt vallomást tenni és jelezte: kérdésekre sem válaszol. A bíró által felolvasott írásbeli vallomásában szerepelt, hogy azért vitt fegyvert az egyetemre, mert a gyakorlat után lőni akart menni. Az esetből egy durranásra, egyik áldozatának elterülésére emlékszik. Ezután a közeli klinika teraszán arra eszmélt, hogy fegyver és lőszerek vannak nála.
   
A vádirat szerint a gyógyszerészhallgató 2009. november 26-án a Pécsi Tudományegyetem biofizikai intézetében pisztollyal megölte csoporttársát, három embert pedig súlyosan megsebesített.
   
A pert Baranyában példátlan médiaérdeklődés kíséri. A tárgyalás lefolytatására kijelölt nyolcvan férőhelyes terembe harminc újságíró mehetett be. Részvételüket regisztrációhoz kötötték, és legalább fél órával a per kezdete előtt meg kellett érkezniük, hogy az átvizsgálást követően elfoglalhassák helyeiket.

A pécsi lövöldözés vádlottja

A magyar kriminalisztika történetében példátlan bűncselekmény 2009. november 26-án történt. G. Ákos gyógyszerészhallgató a Pécsi Tudományegyetem biofizikai intézetében pisztollyal megölte 19 éves csoporttársát, három embert pedig súlyosan megsebesített. A három sérült egyikénél közvetlen életveszélyes állapot alakult ki, a másik sértett maradandó fogyatékosságot szenvedett, a harmadik sérülései nyolc napon túl gyógyultak.
   
A rendőrség korábban azt közölte, hogy az ügy iratanyaga háromezer oldalas. A nyomozás keretében nyolcvan tanú tett vallomást, fél tucat szakértő adott szakvéleményt, de a gyanúsított egyszer sem szólalt meg. Még a nyomozás végén, az iratismertetésen is hallgatott.
   
Az elmeorvos szakértő véleménye szerint a gyógyszerészhallgató nem volt teljesen beszámítható tettének elkövetésekor. Mivel személyiségének kóros elváltozása csak korlátozta, de nem akadályozta tettének reális értékelésében, büntethető. Igaz, a törvény értelmében a szakvélemény alapján a bíró korlátlanul enyhítheti a büntetést. Az első fokon eljáró bíróság szerdán, csütörtökön és pénteken a vádlotton kívül ötvenöt tanú, valamint hat igazságügyi orvos és pszichiáter szakértő meghallgatását tervezi.

MTI

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.