Pályaválasztási szülői értekezlet az ELTE-n Felsőoktatás
Eduline

Pályaválasztási szülői értekezlet az ELTE-n

Országos pályaválasztási szülői értekezletet tartanak december 4-én az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A rendezvény célja, hogy a felvételizők szüleinek a pályaválasztási kérdésekkel és a felvételi folyamattal kapcsolatban naprakész információkat nyújtsanak.

Az első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal megszervezett rendezvény hiánypótlónak számít, hiszen a pályaorientációs fórumok eddig háttérbe szoruló, de fontos szereplőit, a szülőket szólítja meg.
    
Az egész napos eseményen az érdeklődők olyan előadásokat hallhatnak, amelyek a gimnáziumi felkészülést, a felvételi eljárást és a felsőoktatási éveket is érintik. A meghívott előadók a középiskolai évekhez kötődően a pályaorientációról, a felvételi folyamatról és a jogorvoslati lehetőségekről tartanak előadásokat.

A felsőoktatási témák az egyetemi közösségi életet, a nyelvtanulási lehetőségeket, a különböző tehetséggondozó programokat és a diákhitelt is érintik. A vendégek az előadások mellett interaktív workshopokon is részt vehetnek, amelyeken a pedagógusok szempontjairól és a mentorprogramokról is szó lesz.
   
A kiállítótérben az egyetemi élet és a felsőoktatási szektor fontos szereplői képviseltetik magukat, és standjuknál válaszolnak az érdeklődők kérdéseire. A rendezvényre az ország minden pontjáról várják az érdeklődő szülőket és pedagógusokat is.

 MTI

 

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.