"Szedett-vetett az új felsőoktatási törvény tervezete" Felsőoktatás
Eduline

"Szedett-vetett az új felsőoktatási törvény tervezete"

A Societas az új felsőoktatási törvény koncepciójának visszavonását kéri Hoffmann Rózsa oktatási államtitkártól.

Oroszvári Péter, a baloldali fiatalokat tömörítő szervezet alelnöke szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján szedett-vedettnek nevezte az egyetemeket és főiskolákat érintő változtatásokat, amelyek szerinte nem foglalkoznak a felsőoktatás valódi problémáival, köztük például a hallgatói létszám folyamatosan csökkenésének megállításával.

A Socieatas emellett elfogadhatatlannak tartja, hogy az előzetes egyeztetés nélkül készült törvénykoncepció felborítaná a hallgatók és oktatók között jelenleg még fennálló egyenlő partneri viszonyt - mutatott rá a szervezet vezetője.

Oroszvári Péter ezért arra kérte a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját (HÖOK), hogy szervezzenek vitákat a törvénykoncepcióról a felsőoktatási intézményekben annak érdekében, hogy azt minél több egyetemi és főiskolai hallgató megismerhesse.

Kormos Kata, az MSZP szóvivője hangsúlyozta: a november 27-re a Papp László Sportarénába tervezett politikai nagygyűlésükön az ellen is fel kívánják emelni a szavukat, hogy a kormány intézkedései rendkívül nehéz helyzetbe hozzák a pályakezdő és gyermektelen fiatalokat.   

Beke Károly, a Societas választmányának elnöke elmondta továbbá, hogy a "baloldali megújulás" érdekében állandó mozgalommá kívánják szélesíteni a társadalmi önkéntességet, és szerepet kívánnak vállalni egy "valódi baloldali néppárt" építésében is.

MTI
Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.