Képek: fáklyákkal meneteltek az ELTE hallgatói és tanárai Felsőoktatás
Eduline

Képek: fáklyákkal meneteltek az ELTE hallgatói és tanárai

Fáklyás felvonulással ünnepelte alapításának és első tanítási napjának 375. évfordulóját az Eötvös Loránd Tudományegyetem: a menet az Egyetem térről indult és a Trefort-kertbe érkezett.

Az ELTE tarolt a Felvi intézményi és kari rangsorán is. Magyarország legjobb egyetemeinek listáját itt olvashatod.

„A felvonulás célja többek között az volt, hogy újraélessze Budapest és legnagyobb egyeteme kapcsolatát, és emlékeztessen arra a fontos szerepre, amelyet az ELTE a főváros kulturális-szellemi életében betölt” – áll az intézmény közleményében. A fáklyás felvonuláson több száz hallgató, öregdiák, tanár és dolgozó vett részt. Az Egyetem téren Mezey Barna rektor indította, a Múzeum körúti campuson pedig Borsodi Csaba oktatási és tanulmányi rektorhelyettes fogadta a menetet.




eduline
„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.