LMP: először a közoktatást kellene megreformálni Felsőoktatás
Eduline

LMP: először a közoktatást kellene megreformálni

A felsőoktatás helyett előbb a közoktatást kellene megreformálni - mondta Osztolykán Ágnes, az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának LMP-s alelnöke pénteken az MTI-nek.

A politikus a felsőoktatási törvény vitaanyagával - amelyet csütörtökön hoztak nyilvánosságra - kapcsolatban elmondta: ahhoz, hogy el lehessen várni azt, hogy a valóban felhígult felsőoktatási keretrendszerből egy valós tudással bíró, abszolút piacképes ember kerüljön ki, először a közoktatást kell megreformálni. Osztolykán Ágnes szerint az emeltszintű érettségit tevő diákok nagyon sokszor csak magántanárral képesek elérni azt a tudásszintet, ami a vizsgához szükséges, ezért is fontos a közoktatás áttekintése. Csak örülni tudnak annak, hogy a felsőoktatási törvény koncepciójáról elkezdődött egy társadalmi vita és abban bíznak, hogy a kormány nem csak látszatkonzultációra készül a témában.
   
Az LMP-nek komoly aggodalmai vannak azzal kapcsolatban azonban, hogy az új szabályozás gyengíti majd a társadalmi mobilitást, ugyanakkor egyet értenek azzal a kormányzati szándékkel, hogy a minőségi oktatás és a minőségi tudás fontos szerephez jusson. Tehát azt az egyensúlyt kell majd megtalálni, hogy a minőségi oktatás és az ehhez való hozzáférés, illetve a társadalmi mobilitás egyensúlyban legyen - mondta a politikus. Hozzátette, hogy a Lehet Más a Politika kiáll amellett, hogy a hallgatói önkormányzatok jogait semmi szín alatt nem szabad csorbítani, viszont biztosítani kell az eddiginél nagyobb átláthatóságot és a tényleges hallgatói részvételt - tette hozzá.
   
Az oktatási államtitkárság csütörtökön hozta nyilvánosságra az új felsőoktatási törvény vitaanyagát; az 51 oldalas dokumentum szerint felülvizsgálandó a 2006-ban bevezetett többciklusú felsőoktatási rendszer, osztatlan képzésben valósulna meg a pedagógusképzés, és két emelt szintű vizsga lenne a felsőoktatásba való belépés feltétele. Az észrevételeket az anyaghoz december 10-ig várják.

MTI

 

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.