Szigorúbb felvételi, kevesebb hallgató az új felsőoktatási koncepcióban Felsőoktatás
Eduline

Szigorúbb felvételi, kevesebb hallgató az új felsőoktatási koncepcióban

Felemelik a felvételi ponthatárt, két emelt szintű érettségi lesz kötelező a felvételihez, ingyenesen tanulhatnak a kismamák és a kisgyermekes apukák - többek között ezeket az elemeket tartalmazza az új felsőoktatási koncepció, amelyről a Népszabadság és a Magyar Nemzet pénteki számában számol be.

A Magyar Nemzet azt írta, hogy a lap birtokába került dokumentum szerint a jövőben kevesebb helyre lehet majd jelentkezni, de a felvételt nem nyert hallgatóknak más, általuk nem megjelölt intézményben is felajánlhatnak majd férőhelyet.

A felvételi követelmények szigorítását azzal indokolják, hogy a tapasztalatok szerint nem alkalmas a felsőoktatási képzésben való részvételre az a hallgató, aki nem tette le az emelt szintű érettségi vizsgát. A koncepció szerint a felvételizőknek egy kötelezően előírt és egy választható tárgyból kell majd emelt szintű vizsgát tenniük - írta a Magyar Nemzet.


A Népszabadság is a szerkesztőség birtokába került dokumentum alapján arról számol be, hogy a koncepció alapján nem csak a hallgatók érdekeltsége változna, módosulna a finanszírozás és az oktatókkal kapcsolatos követelmény is. A karokon a tanárok hétharmadának tudományos fokozattal kellene rendelkeznie, s egy oktatóra 25 diáknál nem juthat több.


mti

 

 

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok Közoktatás Kurucz Tünde

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok

A 16. kerületi iskolákban több szülő szerint nem engedélyezi a tankerület a bérelt buszos kirándulásokat. Az Észak-Pesti Tankerület cáfol, viszont az előző tanévben csak az erre szánt keretösszeg töredékét használták fel az intézmények. Az országban máshol sem jobb feltétlen a helyzet. Vannak olyan iskolák, ahol a szülők fuvarozzák autóval a gyerekeket az osztálykirándulásra.