Hárommilliárd forintos fejlesztés az ELTE-n Felsőoktatás
Eduline

Hárommilliárd forintos fejlesztés az ELTE-n

Hárommilliárd forintos fejlesztési program indult az ELTE-n, az Európai Léptékkel a Tudásért, ELTE elnevezésű program célja az intézmény nemzetközi versenyképességének megerősítése az oktatás és kutatási minőség, személyi és szervezeti feltételeinek javításával.

Az intézmény csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a fejlesztések a reáltudományok, a bölcsészeti tudományok és a társadalomtudományok területén öt alprojektben valósulnak meg.

Mint kifejtették: a természettudományban és az informatikában technikai beruházások, világszínvonalú műszerek beszerzése van folyamatban, emellett a doktori képzésben részt vevő hallgatók, oktatók és kutatók lehetőséget kapnak, hogy kiváló külföldi egyetemeken is tapasztalatot szerezzenek a kutatásban, és nemzetközi projektekben vegyenek részt.

Varga Gábor tudományos segédmunkatárs vizsgálandó mintát helyez az egyetem új, 1 nanométeres felbontási képességű, kétsugaras pásztázó elektronmikroszkópjába.

Az ELTE emellett kiemelten kíván koncentrálni olyan kutatási területekre, melyek eredményei választ adnak az aktuális társadalmi-kulturális kihívásokra. A kiemelt kutatási területként említik többek között a számítógépes kutatásokat, a kultúrák közötti párbeszédet és az élethosszig tartó tanulás társadalmi folyamatainak biopszichoszociális hátterét.


mti

 

Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban Közoktatás Székács Linda

Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban

Az a kisebb probléma a közétkeztetéssel kapcsolatban, hogy a diákoknak nem jut elég idejük a menzán felszolgált ebéd elfogyasztására. A nagyobb, hogy - főként a középiskolák esetében - menza sem áll rendelkezésre, így a tanulók leghamarabb akkor jutnak főtt ételhez, amikor a tanítás után hazaérnek.