Megerősítették az Európai Unió tagországainak oktatási miniszterei kedden az unió most megvitatás alatt álló, következő tízéves átfogó gazdaságpolitikai és versenyképességi programjának (EU 2020) tervezetében szereplő oktatási célkitűzéseket.
Az uniós tagállamok vezetői márciusban már megállapodtak a foglalkoztatási, szociális és környezetvédelmi kérdésekkel is foglalkozó stratégia néhány fő célszámáról, de két területen, köztük az oktatásban még nem sikerült közös nevezőre jutniuk. Akkor kiszivárgott információk szerint a megállapodás egyik kerékkötője Németország volt, ahol az oktatás tartományi felelősségi körbe tartozik, és a célok elfogadása további egyeztetéseket igényelt.
A mostani brüsszeli ülés után kiadott közlemény szerint a miniszterek kiemelték: továbbra is nemzeti illetékesség marad az uniós vállalások teljesítését célzó nemzeti célkitűzések kidolgozása és programozása.
Az EU-tagországok várhatóan a június 17-i brüsszeli állam- és kormányfői találkozón döntenek végérvényesen az EU 2020 számszerűsített oktatási célkitűzéseiről. Év végére a tervek szerint véglegesítik a nemzeti célokat is.
mti