2010. április. 14. 09:38 Eduline Utolsó frissítés: 2010. április. 14. 09:33 Felsőoktatás

Rúdtáncos tanfolyam a világ egyik legjobb egyetemén

A Cambridge-i Egyetem egyik diákszövetsége bejelentette: rúdtáncos tanfolyamot indít tagjai számára egy olyan épületben, amelyet leggyakrabban a campuson vendégeskedő politikusok és más vendégek használnak.

A szolgáltatást a Cambridge Union Society (CUS), a patinás egyetem egyik legrégebbi és világszerte megbecsült vitaköre nyújtja a női hallgatók számára. A táncleckéket a Kék szobának nevezett helyiségben tartják, amelyet főként viták megrendezésére használnak.

A társaság már a világ számos vezetőjét látta vendégül az alapítása óta eltelt 200 évben, de más tevékenységeket is kínál a diákok számára. A diákkör tagjai előtt olyan személyiségek mondtak már beszédet, mint Winston Churchill miniszterelnök, Theodore Roosevelt amerikai elnök, vagy Dzsavaharlal Nehru, India első kormányfője.

A CUS szóvivője a meglepett reakciókra válaszolva elmondta, semmi kivetnivalót nem találnak ebben a táncban. "Úgy gondoljuk, hogy az olyanfajta tanfolyamok, mint ez is, segítenek a nők önértékelésének javításában, ugyanakkor nagyszerű lehetőséget biztosítanak a testmozgásra és a barátnőkkel való együttlétre" - mondta.
   
"Ha egy intelligens, független nő a tánc egy speciális formáját akarja elsajátítani tisztességes körülmények között, akkor abban mi semmi lealacsonyítót nem találunk" - tette hozzá.


mti

 

 

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.