Ostoróczki Szabolcs, a budapesti Műegyetemen tanuló egri diák 719-es sorszámmal az országban utolsóként adta le a voksát a főváros XI. kerületének 19-es számú választókörében.
A diák azt mondta, bár ismerte a választási eredményeket, úgy döntött, kivárja sorát, és él választói jogával. Főként egyébként egyetemista fiatalok várakoztak hosszú órákon át a szavazókörnek kialakított általános iskola épületében, akik miután szavaztak, távozóban azt mondták: azért várták ki a sorukat, hogy "megfricskázzák" a törvényhozókat, és megmutassák Európának, "okoskodással hogy lehet elbarmolni egy választást, és megkeseríteni egy választópolgár életét".
Egy Szabolcs megyei lány, aki a budapesti Corvinus Egyetemen tanul, azt mondta, azért állt a hat órán át sorba, mert úgy érzi, minden szavazat fontos, és amikor megtudták a választási eredményeket, "már dacból is maradt".
Bár még messzinek tűnik a 2026-os érettségi, azonban sok helyen szeptemberben kell leadni a jelentkezést a felkészítőkre. Jó hír, hogy több magyar egyetem is indít hivatalos érettségi előkészítőt. Bár van, ahol teljesen ingyen tanulhatnak a diákok, bizonyos helyeken mélyen zsebbe nyúlós a tandíj. Viszont van olyan intézmény, amely akár 100 pluszpontot is ad érte a felvételin.