Közös mesterszakot indít az ELTE és a Corvinus Felsőoktatás
Edupress

Közös mesterszakot indít az ELTE és a Corvinus

Közös biztosítás és pénzügyi matematika mesterszakot indít az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Budapesti Corvinus Egyetem, melyről a két intézmény rektora, Hudecz Ferenc és Mészáros Tamás írt alá megállapodást. A képzés szeptembertől indul, február 15-éig lehetett jelentkezni a két intémzény valamelyikében meghirdetett képzésre. A végzést igazoló oklevélben mindkét intémzény rektorának aláírása szepel majd, az abszolutóriumot abban az intémzényben állítják ki, amelybe a felvételiző jelentkezett.

A két egyetem korábban felismerte azt, hogy a biztosítás és pénzügyi matematika területén közösen olyan mesterszakot tudnak létrehozni, amely a külön-külön indíthatónál sokkal nagyobb értéket képvisel - közölte az ELTE. A közös szakindítási kezdeményezést a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság 2008-ban hagyta jóvá, melyet követően a megállapodás már az együttműködés kereteit is rögzíti.

A mesterképzésért felelős egység az ELTE részéről a Természettudományi Kar, a Corvinus részéről pedig a Közgazdaságtudományi Kar lesz. A biztosítás és pénzügyi matematika mesterszakra felvételizők jelentkezhettek az ELTE-re és a Corvinusra is. A képzést közösen működteti majd a két intémzény, mint ahogy a szakon megszerzett diplomában is mindkét egyetem rektorának aláírása szerepel majd. A kiállító azonban az az intézmény lesz, amelyre a jelentkező eredetileg benyújtotta felvételi kérelmét.


edupress
Iskolák tucatjában kezdődik 7:15-kor a tanítás - brutális órarendekkel szembesültek a diákok a tanév első napjaiban Közoktatás Székács Linda

Iskolák tucatjában kezdődik 7:15-kor a tanítás - brutális órarendekkel szembesültek a diákok a tanév első napjaiban

Sok helyen még órarend sincs, ahol viszont van, ott sok esetben sokkoló óraszámokkal kellett szembesülniük a tanulóknak és a szüleiknek is. Részben a mindennapos testnevelés miatt iskolák tucatjaiban indul a tanítás 0. órával, ami után a diákok még 6-7-8, esetenként, felsőbb évfolyamokban akár 9 órát is végigülnek.