2010. február. 04. 06:57 Eduline Utolsó frissítés: 2010. február. 03. 18:02 Felsőoktatás

Egyetem kizárólag nyugdíjasoknak

Nyugdíjas egyetem nyílik jövő héten Győrött; programjai iránti érdeklődés minden várakozást felülmúlt, s jelzi, hogy az idősebb korosztály is igényli az új ismereteket a tudomány és az élet különféle területeiről.

Közel félezren regisztráltak a Nyugdíjas Egyetemre, amelyet a Széchenyi István Egyetem, a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kara, továbbá a Pannon Nyugdíjas Szövetség és a Kisalföld című napilap hirdetett meg tavaly ősszel.

Az egyetem nyitottá akar válni minden korosztály számára. Erről szólt a kisdiákok számára szervezett junior egyetem, s erről szólnak a győri tudományos esték - mondta Szekeres Tamás, az előadás-sorozatnak helyet adó Széchenyi Egyetem rektora.

A Nyugdíjas Egyetem még meg sem kezdődött, de máris kinőtte a legnagyobb előadótermet, így az egyetemi csarnokot teszik alkalmassá a kurzusra, amelynek végén a "legszorgalmasabbak" a részvételüket dokumentáló oklevelet kapnak .

Az összejöveteleken szó lesz egyebek között az univerzum keletkezéséről, a klímaváltozás kérdésköréről, továbbá a digitális forradalomról. Az 50 év felettiek karrierlehetőségeinek áttekintése során az idegen nyelv tanulás idősebbek számára kidolgozott módszereivel is megismerkedhetnek az érdeklődők. A mindennapok ügyintézéseit megkönnyítő jogi ismeretek ugyancsak terítékre kerülnek. A hallgatóság életkorára tekintettel nem kerülhetők meg az egészségügyi témák sem, de hangsúlyozottan nem az egészség-betegség kérdésköre lesz a nyugdíjas egyetem központi témája.


mti

 

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok Közoktatás Kurucz Tünde

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok

A 16. kerületi iskolákban több szülő szerint nem engedélyezi a tankerület a bérelt buszos kirándulásokat. Az Észak-Pesti Tankerület cáfol, viszont az előző tanévben csak az erre szánt keretösszeg töredékét használták fel az intézmények. Az országban máshol sem jobb feltétlen a helyzet. Vannak olyan iskolák, ahol a szülők fuvarozzák autóval a gyerekeket az osztálykirándulásra.