2009. december. 30. 13:33 Eduline Utolsó frissítés: 2009. december. 30. 13:37 Felsőoktatás

Az ELTE és a Gödöllői Egyetem is részt vesz az EIT-projektben

Az ELTE és a Göddöllői Egyetem részvételével a klímakutatás, a megújuló energiák és az infokommunikáció területén kezdi meg munkáját a budapesti székhelyű Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) - közölte a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium.

A minisztérium közleményében kiemelte: az ELTE révén az infokommunikációs projektbe, a Gödöllői Egyetem révén pedig a klímakutatásba kapcsolódik be Magyarország. A tárca aláhúzta: az Európai Innovációs és Technológiai Intézet elsődlegesen a kontinenst behálózó tudás- és innovációs társulások kialakításával fejti ki tevékenységét. Az első három társulást, húsz pályázó közül december közepén választotta ki az intézet irányító testülete.

AZ NFGM közleményében rámutatott: a fenntartható energia kérdésére fókuszáló társulás az energiamix diverzifikálását, a megújuló energiaforrások nagyobb szerephez juttatását, az energia megfizethetőségének kérdését és a tárolást vizsgálja majd. A klímaváltozás témakörében kiemelt figyelmet fordítanak a tiszta víz, a fenntartható földhasználat szerepére és lehetőségeire, az élhetőbb városok kialakítására, illetve az időjárási jelenségek, az éghajlat változásainak jobb előrejelzésére.

A jövő infokommunikációs társadalma témakörében tevékenykedő társulás pedig a vállalkozók olyan új nemzedékét nevelné ki, akik nagyban hozzájárulhatnak majd az innováció fellendítéséhez.

A minisztérium közleményében emlékeztetett: a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) még december közepén jelentette be, hogy a kormány a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból meghirdetett pályázaton keresztül 2 milliárd forintot biztosít arra, hogy magyar partnerek bekapcsolódjanak az európai innovációs társulásokba.


mti

 

 

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium? Érettségi-felvételi Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium?

2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.