2009. november. 23. 20:01 Eduline Utolsó frissítés: 2009. november. 23. 17:04 Felsőoktatás

Kötelező testnevelés elhízott végzős egyetemisták számára

Kötelező testnevelést írt elő a Pennsylvania-állambeli Lincoln Egyetem vezetősége a túlsúlyos és elhízott végzős hallgatók számára, akik a kurzus nélkül nem kaphatnak diplomát.

A hagyományosan az afro-amerikai közösség egyetemének számító intézmény illetékesei azzal indokolták a döntést, hogy az Egyesült Államokban igen magas az elhízottak és a cukorbetegek számaránya, különösen igaz ez a fekete közösség esetében.

Az egyetemen a testtömegindex (BMI) alapján döntik el, hogy részt kell-e venni a végzősöknek a fitness kurzuson vagy sem. A BMI, amelynek értékét a testsúlyt a méterben mért magasság  négyzetével elosztva állapítják meg, 18,5 és 24,9 között számít "normálisnak". Testnevelésre a 30-as vagy ennél magasabb BMI-értékkel rendelkező diákok ítéltetnek.

A fittness foglalkozások az életért elnevezésű program résztvevői hetente háromszor sétálnak, aerobikoznak és egyéb testmozgást végeznek. Az érintetteket táplálkozási tanácsokkal is ellátják.

A 80 végzős hallgató most kapott észbe, hogy tavasszal lesz az utolsó esélyük, hogy teljesítsék a követelményeket. A diákok között egyébként felzúdulást váltott ki az intézkedés, amelyet az egészségügyi és jogi  szakértők közül is sokan bírálnak. James L.DeBoy, a Lincoln Egyetem egészségügyi és testnevelési intézetének vezetője azonban azzal hárítja el a kritikát, hogy senkit sem kényszerítenek fogyásra, az egyetemi hallgatóknak csupán részt kell venniük a foglalkozásokon.

mti

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.