Megvannak a pótfelvételi ponthatárok: majdnem mindenki bekerült
Közzétették a felsőoktatási pótfelvételi ponthatárokat, az érintettek a felvételi és besorolási döntésekről szóló írásos értesítést szeptember első napjaiban kapják kézhez. Az eljárás során jelentkező 13 400 diák közül 12 009-en bekerültek valamilyen képzésre. Sokan úgy próbáltak bejutni, hogy a szabályok szerint már nem is jelentkezhettek volna, mivel már korábban felvették őket egy képzésre vagy az összpontszámuk nem érte el a minimális határt.
A pótfelvételi során az a jelentkező nyerhetett besorolást, illetve felvételt, akinek a felvételi összpontszáma elérte vagy meghaladta a megjelölt képzésben július 23-án megállapított költségtérítéses ponthatárt, és a választott intézmény is rendelkezik a felvételéhez szükséges kapacitással. Amennyiben az adott szakon eddig nem indult (költségtérítéses) képzés, a ponthatár akkor sem lehet kisebb a jogszabályi minimumnál. Ez alapképzésben és egységes, osztatlan képzésben 160 pont, felsőfokú szakképzésben 140 pont.
A pótfelvételi eljárás során több mint háromszáz szak közül lehetett választani, de már csak egy helyre jelentkezhettek a diákok. Alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben, felsőfokúszakképzésben csak költségtérítéses formában, míg mesterképzésben államilag támogatott és költségtérítéses formában is hirdettek meg képzéseket az intézmények.
Mesterképzésben az intézmények saját hatáskörben döntöttek a jelentkezők felvételéről, így a minimum pontszámról is. Azokon a szakokon, amelyeket már a 2009. évi általános eljárásban ismeghirdettek, ott sem lehet a pótfelvételi ponthatár alacsonyabb a július 23-án meghatározott pontszámnál.
mti