Hatalmas a munkaerőhiány, itt biztosan találtok munkát - akár diákként is Felnőttképzés
MTI

Hatalmas a munkaerőhiány, itt biztosan találtok munkát - akár diákként is

A munkaerőhiány miatt hamarosan komplex javaslatcsomaggal fordul a nemzetgazdasági tárcához a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) - írja a Világgazdaság csütörtöki számában a szervezet főtitkárának nyilatkozata alapján.

Böröcz Lajos a lapnak elmondta: a munkaerőhiány enyhítésére mindent megpróbálnak, még az öregségi nyugdíjasok visszafoglalkoztatását is, csakhogy negyvenévnyi állómunka után már kevesen vannak olyan egészségi állapotban, hogy akár részmunkaidős állást vállaljanak.

A szervezet főtitkára úgy véli, hogy a friss nyugdíjasokat és a kisgyermeket nevelőket célzó részmunkaidő elterjesztésén, a képzéseken, a szakképzés megreformálásán túl a menekültstátusszal rendelkezők foglalkoztatása lehet az egyik út a turisztikai és vendéglátóipari vállalkozások számára.

A tömeges munkaerőhiány megoldásának fontos eszköze azonban az lehetne, ha a versenyszféra felé terelgetnék a közmunkásokat. A közmunkások egy részéből idővel szakképzett dolgozó is válhat, de már az is előrelépés, ha betanított munkára alkalmazni tudják őket.

Böröcz szerint a munkaerőhiány miatt a belső munkaerőpiaci tartalékok mielőbbi hasznosítása nem halogatható, ezért a szervezet hamarosan komplex javaslatcsomaggal fordul a nemzetgazdasági tárcához.

Diákmunkát kerestek? Itt nézzetek körül.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.