Kancellárokat küldenének a szaképzési centrumokba is? Felnőttképzés
Eduline

Kancellárokat küldenének a szaképzési centrumokba is?

A szakképzésben is kancellárok felelnek majd az intézmények gazdálkodásáért egy új törvényjavaslat szerint.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a benyújtó, mivel ezt a területet elvették az oktatást irányító tárcától. Úgy fogalmaz az indoklásban, hogy „a felsőoktatási intézményekben már jól működő intézmény mintájára” tervezik ezt a lépést – írja a hvg.hu.

A javasolt szöveg szerint ugyan a szakképzési centrumok „első számú felelős vezetője és képviselője a főigazgató”, de mivel „az intézmények felelős, átlátható és professzionális gazdálkodásának biztosítása” leginkább „kancellárokon keresztül valósítható meg”, szinte minden lényeges hatáskör náluk lesz. A tanároknak és az oktató munkát közvetlenül segítő dolgozóknak a főigazgató lesz a munkáltatója, de a fizetésüket csak a kancellár egyetértésével állapíthatja meg.

Nagyon elégedett az oktatási államtitkár: a kancellárok hozták egyenesbe az egyetemeket?

Az Emmi oktatásért felelős államtitkára átadta az állami felsőoktatási intézmények élére kinevezett kancellárok megbízóleveleit csütörtökön. Palkovics László a budapesti rendezvényen azt hangoztatta, hogy a három évvel korábban bevezetett kancelláriarendszernek köszönhetően az egyetemek jelentős része már jól működik.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.