Itt oktatják majd a pilótákat és a légiutas-kísérőket Felnőttképzés
MTI

Itt oktatják majd a pilótákat és a légiutas-kísérőket

Átadták Budapesten a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság új képzőközpontját, ahol naponta háromszáz pilótát és légiutas-kísérőt oktathatnak.

A repülőtér közelében lévő új, 30 millió eurós beruházással létrehozott képzési központban két mozgó, úgynevezett full flight szimulátoron képezhetik a pilótákat, a légiutas-kísérők pedig több berendezett kabinban tudják gyakorolni a feladataikat a napi rutintól a kimenekítésig.

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója beszédében azt hangsúlyozta, hogy az idei aktív év volt, 130 új járatot nyitottak, több mint ezer embert vettek fel, és 2,6 milliárd dollár értékű beruházást hajtottak végre. A forgalom idén a tavalyihoz képest 20 százalékkal emelkedett - tette hozzá.

Mivel jövőre is hasonló forgalomra és dolgozói létszámbővítésre számítanak, mindenképpen szükség volt egy új központra - mondta. Ezzel a légitársaság valamennyi képzése Budapestre költözik. A cég évente 250-300 pilótát és 500 légiutas-kísérőt vesz fel.

Örkény tarolt a magyarérettségin - kövessétek az eseményeket kedden is matekból az Eduline-on Érettségi-felvételi Székács Linda

Örkény tarolt a magyarérettségin - kövessétek az eseményeket kedden is matekból az Eduline-on

Idén több mint 142 ezren vizsgáznak valamilyen tantárgyból. Az első kötelező tantárgyból, vagyis magyarból hétfőn középszinten 77 972 fő, emelt szinten pedig 2278 tanuló ad számot tudásáról. Folyamatosan frissülő tudósításunkban minden fontos infót megtaláltok. A magyarérettségi nap szakmai támogatását köszönjük a Budapesti Metropolitan Egyetemnek.