Ennyibe kerül a jogosítvány megszerzése 2015-ben – itt vannak az árak Felnőttképzés
Eduline

Ennyibe kerül a jogosítvány megszerzése 2015-ben – itt vannak az árak

KRESZ, gyakorlati vezetés, vizsgadíjak – vajon mennyibe kerül egy jogosítvány megszerzése 2015-ben?

A KRESZ-tanfolyamot általánosan 20-30 ezer forintért kínálják a különböző autósiskolák. Sok helyen indítanak online képzést is, így nem is kell bejárnotok órákra. Ha ezt választjátok, 15-18 ezer forintot kell fizetnetek (vannak helyek azonban, amik ezért is elkérik a 30 ezer forintot). A legfőbb tudnivalókat itt olvashatjátok.

A forgalmi vizsgáig legalább 30 óra vezetési gyakorlatot kell szereznetek, ennek ára 52 ezertől egészen 105 ezer forintig terjedhet, ugyanis a 2013-ban bevezetett új szabályok alapján legalább 580 kilométert kell vezetnetek. Az autósiskolák általában 1560-3500 forintos óradíjat állapítanak meg, a pótórák drágábbak.

Az elsősegély-tanfolyam 4000-15 ezer forintba kerül, az orvosi alkalmassági vizsgálat 7200-9000 forint között mozog.

A vizsgadíjak mindenhol egységesek: az elsősegély-tanfolyam vizsgadíja 6850, a KRESZ-vizsga 4600, a forgalmi vizsga pedig 11 ezer forint.

Mindent, amit a jogosítványról tudnotok kell, itt megtalálhatjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.