Toronymagasan vezet a BGE: ez Budapest legszebb egyetemi épülete? Felnőttképzés
Eduline

Toronymagasan vezet a BGE: ez Budapest legszebb egyetemi épülete?

Budapest legszebb egyetemi épületét keressük, a szavazás jelenlegi állása alapján továbbra is a Budapesti Gazdasági Egyetem vezet.

A szavazás első körében hét régi egyetemi épületet választottunk ki - köztük van az ELTE Múzeum körúti épületegyüttese és az Egyetem téri épület, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szentkirályi utcai épülete, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Budapesti Gazdasági Egyetem is.

Jelenleg 45 százalékkal Budapesti Gazdasági Egyetem vezet, második 20 százalékkal a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem a harmadik pedig az ELTE Egyetem téri épülete, azaz az ELTE ÁJK.

Vasárnapig szavazhattok, méghozzá itt:

Melyik a legszebb budapesti egyetemi épület? Indul a szavazás

Szerintetek melyik a legszebb budapesti egyetemi épület? Az egykori Fővámpalota, amelyben ma a Budapesti Corvinus Egyetem működik? Vagy a Műegyetem hatalmas főépülete, esetleg a lenyűgöző belső tereiről híres Zeneakadémia? Szavazzatok!

Több tízezer forintos támogatásokat kaphatnak a diákok a 2025/2026-os tanévben  Közoktatás Gál Luca

Több tízezer forintos támogatásokat kaphatnak a diákok a 2025/2026-os tanévben

Szeptemberben indul a 2025/2026-os tanév, a rászoruló fiatalok számára pedig több országos és önkormányzati ösztöndíj is elérhető. Ezeknek a programoknak nem pusztán az a céljuk, hogy anyagi segítséget adjanak a tanulóknak, hanem hogy valódi esélyt biztosítsanak számukra a tanulmányaik befejezésére: legyen szó középiskolai felvételiről, érettségiről vagy szakmaszerzésről, illetve a felsőoktatásban való helytállásról. Mutatjuk, milyen lehetőségekből választhatnak a diákok, és milyen feltételekkel igényelhetők a különböző támogatások.