Hosszú időn keresztül terrorizálta társait, javítóintézetbe kerül Felnőttképzés
Eduline

Hosszú időn keresztül terrorizálta társait, javítóintézetbe kerül

Egy gyermekotthon lakója ellen emelt vádat a kaposvári ügyészség, mivel adataik szerint a fiú hosszú időn keresztül terrorizálta társait, akár csak azért is, hogy erejét fitogtassa.

A 14 évnél idősebb gyanúsított jóval erősebb és agresszívabb is volt az otthonban lakó gyerekeknél, és ezt kihasználva veréssel és fenyegetőzéssel sarcolta meg havi zsebpénzüket - írja a Magyar Nemzet.

Gyakran csicskáztatta is az áldozatokat, vagyis erőszakkal különféle háztartási munkák elvégzésére – mosásra, takarításra – kényszerítette őket, de sokszor indok sem kellett a bántalmazáshoz.

Mint a Somogy megyei főügyészségtől a lap megtudta, a kegyetlen kamaszt most önbíráskodással, rablással, testi sértéssel és kényszerítéssel vádolják, a kaposvári vádhatóság pedig kérte a fiú előzetes letartóztatásának elrendelését is.

A helyi járásbíróság eleget tett az indítványnak, így a vádlott egy hónapra javítóintézetbe kerül, itt tölti le az előzetest. 

15 éves diák lövöldözött egy amerikai iskolában, ketten meghaltak

Két halálos áldozata és 17 sebesültje van a kentuckyi iskolában elkövetett lövöldözésnek. A középnyugati Kentucky állam kormányzója, Matt Bevin Twitter-üzenetben tette közzé, hogy két 15 éves diák - egy fiú és egy leány - a halálos áldozata a kedd reggeli iskolai lövöldözésnek. 17 sebesültet kórházban ápolnak.

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.