Megható dolgot tettek tanárukkal a diákok: bajba került, saját tanítványai segítettek Felnőttképzés
Eduline

Megható dolgot tettek tanárukkal a diákok: bajba került, saját tanítványai segítettek

Hatalmas meglepetéssel fogadták diákjai a brazil énektanárt.

Brazília egyik kisvárosában, Brejo Santóban tanít Bruno, akit helyettesítő tanárként vettek fel. A tanárt az egyik kolléga súlyos betegsége miatt alkalmazták, és a diákok hamar megkedvelték őt - írja a Daily Mail.

A szerződésével és a fizetési csekkel azonban valamiért gondok akadtak, ezért hónapokig nem kapott egy vasat sem.  A helyzet a végén már odáig fajult, hogy az iskolában kellett aludnia. Azonban a diákok ebből semmit sem vettek észre, hiszen Bruno minden nap teljes odaadással tanított.

A diákok egy nap megtudták, milyen gondokkal küzd a tanár, és elhatározták, hogy segítenek rajta. Titokban készítettek egy adománygyűjtő dobozt és összegyűjtöttek 400 brazil dollárt, ami egyhavi fizetésének körülbelül a kétharmada része. A tanárnak és diákjainak azóta a GoFundMe oldalon is gyűjtést indítottak, ahol már több mint 2300 dollár gyűlt össze.

Öt dolog, amit meg kell tenned, mielőtt elkezded az egyetemet

Néhány nap múlva kiderül, hol tanultok tovább szeptembertől. De a következő tanév kezdetéig még van néhány feladatotok. Csupa kellemes feladat. Szervezzetek még egy középiskolai bulit... ... amin még mindenki ott van. Szeptemberben úgyis mindenki más-más egyetemre megy majd, mások pedig külföldön tanulnak majd tovább. Használjátok ki az utolsó nyarat, amelyet tényleg együtt tölthettek a régi barátaitokkal.

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek negyedikes feladatlapjai és megoldókulcsai matekból Közoktatás Kurucz Tünde

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek negyedikes feladatlapjai és megoldókulcsai matekból

2026. január 24. - bár még messzinek tűnik, de ezen a napon írják a nyolcosztályos gimnáziumba készülő negyedikesek is a központi írásbelit magyarból és matekból. Mivel a feladatsor szerkezetében nagyon hasonlít most is a korábbiakra, ezért mutatjuk az elmúlt három év feladatlapjait és megoldókulcsait matekból.