Ennyit lehet keresni diploma nélkül: a tíz legjobban fizető állás Felnőttképzés
Eduline

Ennyit lehet keresni diploma nélkül: a tíz legjobban fizető állás

A brit statisztikai hivatal éves felméréséből kiderül, mely állások fizetnek a legjobban. A The Guardian közölte a top 10-es listát, amelyből kiderül: a legjobban fizető munkakörök egy részében nem diplomások dolgoznak.

Nagyvállalatok vezetői

Az ötszáznál több alkalmazottat foglalkoztató vállalatok vezérigazgatói, elnökei, ügyvezető igazgatói, minden főnökök főnökei kerültek az első helyre a maguk 23-126 ezer fontos (tehát akár 45 millió forintnak megfelelő) fizetésükkel.

Pilóták

Pilóták, másodpilóták és oktatók, valamint repülőmérnökök tábora. Ők 56-83 ezer fontot keresnek. Persze kell papír és kezdőtőke is. A brit érettségi (GCSE) és 150 óra repülés kell ahhoz, hogy vizsgázhassanak kilenc tárgyból, és részt vehessenek a 25 órás repülési gyakorlaton. A pilótaengedély ráadásul legalább 60 ezer fontba kerül.

Marketingigazgatók

A legelismertebb marketingguruk 24-104 ezer font közötti összeget visznek haza.

Közlekedési szakértők

A légiforgalmi irányítók és a hajóstisztek 37 és 88 font közötti fizetéssel számolhatnak. Kevésbé komfortos munka, mint a vállalatigazgatóké, ráadásul egy sor speciális teszten kell átmenni: Nagy-Britanniában háromezer jelentkező közül csak huszonöten végezhetik el a légiforgalmi irányítók tanfolyamát.

Orvosok

Sebészek, aneszteziológusok, háziorvosok, pszichiáterek: a fizetésük 19-131 ezer font között mozog.

Vállalati jogászok

29 és 93 ezer font között keresnek azok a jogászok, akik vállalati ügyekre specializálódtak.

PR-igazgatók

Kommunikációs igazgatók, vezető sajtóreferensek, reklámigazgatók, vállalatok arcai. Fizetésük 51-66 ezer font körül mozog, ennyiért kell igen jól bírniuk a stresszt.

Magasabb beosztású rendőrtisztek

Rendőrfőnökök, vezető nyomozók és általában olyan rendőrök, akik bűnügyi sorozatokba illenek. A fizetésük 50-63 ezer font körüli, de ezért vállalniuk kell az izgalmas akciójeleneteken túl a papírmunkát és a sajtómegjelenéseket is.

IT-igazgatók

Informatikai vezetők, akik 30-76 ezer font körül keresnek.

Tisztek

A listára a hadsereg, a tűzoltóság, a mentőszolgálat, illetve a büntetés-végrehajtás vezető tisztségviselői is befértek 44-63 ezer font körüli keresetükkel.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.