Tudod miért svájciak védik a pápát? Felnőttképzés
Eduline

Tudod miért svájciak védik a pápát?

Elgondolkodtatok már azon, miért svájciak védik a pápát? Nem találtak megfelelő katonákat Olaszországban? Eláruljuk az okokat.

Míg Svájcról manapság már a gazdagság, a bankszámlák és a jó csokik jutnak eszünkbe, a 15. században még egészen másról voltak híresek: ők adták Európa legfélelmetesebb zsoldosait – írta az Index.

Mivel Svájc akkoriban messze nem volt gazdag ország, ezért sokan próbáltak szerencsét külföldön, a katonák pedig kifejezetten jól kerestek, mivel hűségesek voltak és veretlen harcosok hírében álltak. Ezt részben annak is köszönhetik, hogy ők használták először a lándzsás harcmódot.

Több uralkodó is alkalmazta őket, a személyes testőrség mellett gyakran a birodalmi seregekbe integrálva is. Az első ilyen egység 1497-től működött a francia király szolgálatában. Tőle irigyelte meg őket II. Gyula pápa is, ezért rendelt is egy 150 fős különítményt, amely három hónapos út végén, 1506-ban vonult be a Szent Péter térre, és azóta is ők védik az éppen aktuális egyházfőt.

A svájci alkotmány 1874-ben megtiltotta, hogy idegen hatalmak svájci katonákat toborozzanak a seregeikbe. Ez alól csak a mindenkori pápa személyes testőrsége kapott felmentést, ekkortól tekinthető a vatikáni különítmény a nagybetűs Svájci Gárdának.

Még több érdekesség

Megdöbbentő tények: tudtad, hogy a mobilinternetet már 1901-ben megalkották?

Megint megdőlt valami, amit eddig igaznak hittünk

A Mona Lisát talán ismeritek, de ezt biztosan nem tudtátok

Nagy képhamisítások: így buktak le a fotósok

8 érdekesség, amit tuti nem tudtál a Földről

Eddig boldogan tömted magadba a kólát? Ezek után nem fogod

Ez is csak egy városi legenda: hány gramm az emberi lélek?

Az egyetlen nagyobb csatát Róma 1527-es feldúlásakor kellett megvívnia a svájciaknak, akkor a május 6-i ostrom során 147-en haltak meg VII. Kelemenért. Azóta ennek az önfeláldozásnak állít emléket, hogy minden új gárdista ezen a napon esküszik fel.

A világ legkisebb hadserege ma 110 tagból áll, a II. János Pál elleni, 1981-es sikertelen merénylet óta kemény kiképzést kapnak, és a kard-alabárd kombináció mellett a gépfegyverrel és más modern fegyverekkel is jól bánnak, illetve szorosan együttműködnek a hagyományosabb megjelenésű vatikáni csendőrséggel is.

A gárda egyébként nemcsak a nevében őrizte meg az eredetét, a mai napig Svájcból toborozzák az új tagokat. Ezen kívül feltétel még, hogy a jelölt egyedülálló, katolikus férfi legyen, legalább 175 centi magas, feddhetetlen előéletű, és a jelentkezés előtt két évet szolgáljon a svájci hadseregben, valamint legyen diplomája. Meglepően nagy a rotáció, két-három évnél tovább általában egyikőjük se szolgál a Vatikánban.

A testület tagjai két-három fős szobákban laknak. A nősülés szabályokhoz van kötve. Évente kb. harminc új gárdistát toboroz a testület három újoncképző iskolában. A 26 napos kiképzés során elvi és gyakorlati útmutatást kapnak a jelöltek, akiktől elvárják az olasznyelv-tudást, az önvédelmi sportokban való jártasságot, valamint a testőrség parancsainak, a helyszíneknek és a személyeknek az ismeretét.

A legenda szerint Michelangelo tervezte a svájci gárda színpompás egyenruháját. Valójában Raffaello volt az, akinek művészete nagy hatást gyakorolt az egyenruha alakulására. Az első gárdisták ruhájáról kevés információ áll rendelkezésre: valószínűleg nem sokban különbözött a korabeli katonákétól, de természetesen a pápa színeit és jelvényeit viselték. A gárdisták jelenlegi öltözete az 1910-es években alakult ki és Jules Répond parancsnok nevéhez fűződik, aki Raffaello freskóiból merített ötleteket.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.