Szíriai hallgató lett az év fotósa a Time-nál Felnőttképzés
Eduline

Szíriai hallgató lett az év fotósa a Time-nál

A harcok miatt hagyta ott az egyetemet, önkéntes munkája mellett kezdett fotózásba.

Egy dumai óvoda mindennapjai.

A Time magazin egy szíriai építészhallgatót választott az év ügynökségi fotósának.

Mohammed Badra önkéntesnek állt a Vöröskeresztnél, mikor a polgárháború ellehetetlenítette az egyetemi oktatást. Munkája mellett a mindennapok fotósa lett, a Duma környéki harcok pillanatait örökítette meg.

Munkájára a hírügynökségek is felfigyeltek, ezt díjazta a magazin. A szakmában az egyik hiteles forrásnak számít, akinek munkája által valódi képet kaphatunk a polgárháború eseményeiről.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.