Szeretnél tovább élni? Olvass! Felnőttképzés
Eduline

Szeretnél tovább élni? Olvass!

Átlagosan két évvel tovább élnek, akik heti több órát olvasnak.

A Social Science & Medicine szeptemberi számában az olvasási szokásokról megjelent tanulmányról számolt be a 444 a Guardian jóvoltából. Három kutató a Yale Egyetemen, Avni Bavishi, Martin Slade és Becca Levy összesen 12 éven keresztül követett 3635 alanyt, akik mind betöltötték az 50. életévüket.

Nagyon sokat számít, hogy mit olvasol

Egy kutatás szerint a hallgatók íráskészségére sokkal nagyobb hatással van, hogy milyen szövegeket olvasnak, valamint azt milyen gyakran teszik, mint az eddig sokan gondolhatták. Sokkal választékosabb, valamint jobban szerkesztett szövegeket képesek írni azok a vizsgált egyetemi hallgatók, akik több akadémiai szintű szöveget olvasnak.

A kutatás szerint 23 százalékkal kevesebben haltak meg az eltelt évek alatt azok közül, akik hetente legalább 3,5 órát olvastak. Akik ennél kevesebbet, azok is 17 százalékkal tovább éltek, mint az egyáltalán nem olvasók. A kiátlagolt eredmények szerint 23 hónappal élnek tovább azok, akik olvasnak.

A vizsgálatok kizárólag a könyvolvasási szokásokra koncentráltak. A tanulmány szerint az olvasók olyan kognitív képességeket fejlesztenek, amelyek az élet más területén is lecsapódnak, így egészségesebben tudnak élni. Fontos megjegyezni, hogy a kutatás figyelembe vette a bőrszínt, iskolázottságot és a munkakörülményeket is.

Ha olvasol, jobban megy a foci is

552 labdarúgó tart éppen a labdarúgó Európa-bajnokságra Franciaországba, vállukon 24 ország reményének és elvárásának terhével. A pályán ilyen nyomás alatt nem csak a fizikai teljesítmény, hanem a szellemi kondíció is perdöntő lehet, amit könnyen lehet olvasással acélozni.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.