Remek kezdeményezés indult el a fontos problémák megoldásáért Felnőttképzés
Eduline

Remek kezdeményezés indult el a fontos problémák megoldásáért

A Youth Challenge egyfajta „szociális start-up”, amely hátrányos helyzetű fiatalok csoportjait vonja be abba, hogy dolgozzanak ki innovatív megoldásokat az őket leginkább foglalkoztató problémákra.

A programban hátrányos helyzetű fiatalok közösségei szakértők segítségével maguk keresnek megoldást a saját problémáikra, majd ezen tervek megvalósításával világszerte jó példát mutathatnak kortársaiknak. A sikeres pályázók meghívást kapnak egy országos workshopra, ahol kiválasztják az öt legígéretesebb kezdeményezést - ezek pénzügyi és szakmai támogatást kapnak a megvalósításhoz. 2019 tavaszán a legjobb projektek egy globális zsűri elé kerülnek, ahol további 20 000 dolláros támogatást, valamint mentori segítséget nyerhetnek.

A kezdeményezés egyik legfontosabb vonása, hogy nem fölülről akarjuk megmondani, hogy melyek a rászoruló fiatalok problémái és mi segítene nekik, hanem az érintetteknek maguknak adjuk meg a lehetőséget, hogy megoldásokat találjanak” - mondta Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója

A versenyben 15-20 kiválasztott, magyar fiatalokból álló csoport dolgozhat a következő hónapokban az általuk megálmodott „megoldásokon” és indulhat el a fődíjért.

Ingyenes progamozókurzusok indulnak iskolásoknak is

Általános és középiskolás diákok is jelentkezhetnek már programozókurzusokra, ráadásul ingyenesre is. Már lehet jelentkezni a Microsoft támogatásával induló őszi programozó kurzusokra, amelyeket általános és középiskolás gyerekeknek hirdetnek. Országszerte tartanak ingyenes kurzusokat 7-18 éves, hátrányos helyzetű, vagy nagy családból származó gyerekeknek is. A Minecrafttól kezdve a robotikán át még saját játékokat is készíthetnek a gyerekek.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.