Nyolcmilliárdért indítana gyakornoki programot a kormány Felnőttképzés
MTI

Nyolcmilliárdért indítana gyakornoki programot a kormány

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) több, a fiatalok, pályakezdők elhelyezkedését segítő programot tervez, ezek...

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) több, a fiatalok, pályakezdők elhelyezkedését segítő programot tervez, ezek előkészítése folyamatban van - mondta Jáczku Tamás, a tárca főosztályvezetője szombaton Budapesten, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) rendezvényén.

Az ifjúsági munkanélküliségről rendezett konferencián Jáczku Tamás közölte, hogy 5 milliárd forintos kerettel egy civil foglalkoztatási programot készítenek elő, amely a hátrányos helyzetű pályakezdők beilleszkedését segíti. Terveznek emellett egy 8,5 milliárd forintból megvalósuló gyakornoki programot is, ennek keretében a munkatapasztalat megszerzéséhez adnak bértámogatást, illetve a mentoroknak járuléktámogatást.

Az Ifjúság.hu programban pedig a tehetségkutatást, a hátrányos helyzetű fiatalok lemorzsolódásának csökkentését, valamint a karrierépítést szeretnék támogatni - jelezte a főosztályvezető.

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.