Villámgyorsan terjed az új "betegség": ez a huszonévesek szindrómája Felnőttképzés
Eduline

Villámgyorsan terjed az új "betegség": ez a huszonévesek szindrómája

Fiatalok, egészségesek, diplomások, mégis depresszióval küzdenek: új jelenséget diagnosztizáltak brit pszichológusok...

Fiatalok, egészségesek, diplomások, mégis depresszióval küzdenek: új jelenséget diagnosztizáltak brit pszichológusok, ez a „huszonévesek szindrómája”. A mai 23-25 évesek szoronganak, és egyáltalán nincs jövőképük – írja a Daily Mail.

A pszichológuscsoport jelentése szerint a jelenség minden harmadik huszonévest érint, főleg nőket. „Ezek a lányok éveken keresztül keményen dolgoztak a sikerért. Érettségi után egyetemre jelentkeztek, ahol kemény munkával diplomát szereztek, emellett nyelveket is beszélnek. Mégis sokan úgy érzik, hiábavaló volt a küzdelem” – mondta Meg Jay pszichológus, a tanulmány egyik szerzője.

A jelentés szerint a pályakezdők leginkább a munkanélküliségtől rettegnek, ráadásul jelentős diákhitel-tartozásuk van. A pénzügyi gondok felemésztik őket, így már ismerkedni sincs kedvük.

Ha pedig van állásuk, akkor a magas elvárások miatt stresszelnek. „A huszonévesek már előre rettegnek attól, miből fogják eltartani magukat, mennyi lesz a nyugdíjuk. Mindeközben elmegy mellettük az élet” – mondta a pszichológus. Csak a színjeles diplomásokat keresik a munkaerőpiacon? Összefoglalónkat itt olvashatod.

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.