Merész elméletet igazoltak Amerika történelmével kapcsolatban Felnőttképzés
MTI

Merész elméletet igazoltak Amerika történelmével kapcsolatban

Az eddig véltnél tízezer évvel korábban érkeztek meg az első emberek Észak-Amerikába a Bering-szoroson át - állítják a PLoS One című folyóiratban közölt tanulmányukban a Montreali és az Oxfordi Egyetem kutatói.

A mostanáig érvényes elmélet szerint Észak-Amerikában nagyjából 14 ezer évvel ezelőtt telepedtek meg az első emberek, a mostani eredmények szerint azonban erre valójában 24 ezer évvel ezelőtt, vagyis a legutóbbi jégkorszak csúcsán került sor - olvasható az EurekAlert című tudományos hírportálon.

A montreali kutatók a kanadai-alaszkai határhoz közeli Bluefish folyót szegélyező barlangokból származó leleteket elemeztek. A területen Jacques Cinq-Mars régész végzett ásatásokat 1977 és 1987 között. Az itt talált állati csontok radiokarbonos kormeghatározása alapján a szakember arra a merész elméletre jutott, hogy a térségben már 30 ezer évvel ezelőtt is éltek emberek.

A térségben található hasonló korú lelőhelyek hiányában, Cinq-Mars elmélete vitatott maradt a tudományos körökben. Továbbá az sem volt egyértelműen bizonyított, hogy a barlangban felfedezett ló-, mamut-, bölény- és rénszarvascsontok valóban emberi tevékenységre utalnak-e. A Montreali Egyetem doktori hallgatója, Lauriane Bourgeon a területről származó és a gatineau-i Kanadai Történeti Múzeumban őrzött mintegy 36 ezer csonttöredéket vont vizsgálat alá. A két éven át tartó elemzés során a szakemberek 15 maradványon azonosították az emberi tevékenység egyértelmű nyomait, és további nagyjából 20 csonttöredéken találták hasonló jeleket.

"A csontok felszínén lévő V-alakú vonalakat olyan kőeszközökkel ejtették, amelyeket állatok megnyúzásához használtak" - mondta Ariane Burke, az egyetem professzora. Hozzátette: "ezek vitathatatlanul emberi kézzel ejtett vágásnyomok". Bourgeon újabb radiokarbonos kormeghatározásnak vetette alá a leleteket. A vizsgálat szerint a legrégebbi, emberi tevékenység nyomait viselői csonttöredék - egy ló alsó állkapocscsontjának darabja - nagyjából 23-24 ezer éves.

"Felfedezésünk megerősíti a korábbi eredményeket és bizonyítja, hogy ez a legkorábbi ismert emberi település Kanadában" - mondta Burke. A szakember szerint mindez azt mutatja, hogy Beringia - az oroszországi Léna folyótól a kanadai Mackenzie folyóig terjedő régió - keleti része lakott volt az utolsó jégkorszak idején. Burke szerint korábbi népesség-genetikai tanulmányok kimutatták, hogy egy pár ezer fős népcsoport élt a világtól elszigetelten Beringiában 15-24 ezer évvel ezelőtt. "A földrajzi elszigeteltség együtt járhatott a genetikai izolációval. A legutóbbi glaciális maximum idején, Beringiát gleccserek és füves pusztaságok zárták el Észak-Amerika többi részétől, ami lehetetlenné tette az emberek számára a nyugati területek meghódítását" - magyarázta a kutató. Mindez azt jelenti, hogy a Bluefish barlangok beringiai lakói is azoknak az ősei közé tartoztak, akik a legutóbbi jégkorszak végén meghódították az egész kontinenst.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.