Megölték Aleppó utolsó bohócát Felnőttképzés
Eduline

Megölték Aleppó utolsó bohócát

Egy légitámadásban veszítette életét az ottani gyerekek hőse.

Az ostromgyűrű hetek óta bezárult a szíriai Aleppó körül, amit az el-Aszad rezsim katonái támadnak. A város a demokratikus változásokért felkelő csoportok egyik utolsó bástyája, a rommá lőtt épületek között azonban jelenleg is ezrek élnek, köztük rengeteg gyerek.

A gyerekek hétköznapjait próbálta felvidítani a polgárháború során a 24 éves Anasz el-Basa, a Teret a Reménynek segélyszervezet igazgatója, aki bohócként járta a város keleti negyedeit. A szervezet 12 iskolát és 4 segélyközpontot támogatott, ahol traumán átesett gyerekekkel foglalkoztak.

Kedden az orosz-szír koalíciós légierő mért bombatámadásokat a városra, amelyben el-Basa is életét vesztette - írja a 444. A szervezet egyelőre felfüggesztette működését.

Itt az év másik szava: még szomorúbb az előzőnél

Az év szava az idegengyűlölet, vagyis a xenophobia a Dictionary.com amerikai szótár szerint, miután az Oxford Dictionaries az igazság utáni állapotra utaló kifejezést választotta meg. A Nagy-Britannia európai uniós kilépéséről szóló Brexit-népszavazás, a színes bőrűek elleni rendőri erőszak Amerikában, a szíriai menekültválság és az amerikai elnökválasztás voltak az év legtöbb vitát kiváltó témái, amelyek az egyes szavak iránti kiugró érdeklődésben is megnyilvánultak - mondta Jane Solomon, a Dictionary.com egyik szerkesztője.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.