"Kényszerlépés", mégis támogatják a pályakezdő minimálbér bevezetését Felnőttképzés
MTI

"Kényszerlépés", mégis támogatják a pályakezdő minimálbér bevezetését

Több tízezer szakképzetlen, illetve munkatapasztalattal még nem rendelkező fiatal felnőtt munkába állását segítheti a...

Több tízezer szakképzetlen, illetve munkatapasztalattal még nem rendelkező fiatal felnőtt munkába állását segítheti a pályakezdő minimálbér bevezetése a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint.

Dávid Ferenc szerint a VOSZ a pályakezdő minimálbér mellé tud állni, ha azt tisztességesen alakítják ki, és bevezetését alapos, háttérszámításokkal is alátámasztott, háromoldalú egyeztetések előzik meg.

A főtitkár elmondta: tisztában van azzal, hogy a differenciált minimálbér kényszerlépés, "sőt nem is kifejezetten szimpatikus", ugyanakkor a válságból való kilábalást követően lehet realitása. 

A július elsején hatályba lépő új Munka törvénykönyve (Mt.) lehetőséget biztosít a kormánynak arra, hogy differenciált minimálbért állapítson meg. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) június elején már jelezte, megfontolják, hogy a pályakezdőknek külön minimálbért vezessenek be. 

Az MTI információi szerint első lépésben háttérszámításokat készít arról, hogy más európai uniós tagállamokban hogyan működik, milyen hatása van a pályakezdő minimálbérnek a fiatalok foglalkoztatására. 

Dávid Ferenc hangsúlyozta, hogy a pályakezdő minimálbéren történő foglalkoztatás abban is segít a fiataloknak, hogy közben szakmát tanuljanak, és néhány év alatt segéd- vagy betanított munkási státuszból a cég hosszabb távon is foglalkoztatott szakmunkásaivá váljanak.

Hozzáfűzte: ehhez a cégek részéről is "küldetéstudatra", empátiára lesz szükség. A pályakezdő minimálbér összegéről úgy vélekedett, hogy az eltérésnek a normál minimálbérhez képest érzékelhetőnek kell lennie, hogy "megmozgassa" a munkáltatókat, vagyis ösztönözze őket fiatal és szakképzetlen munkaerő felvételére. 

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.