Különleges képzéseket indít a Kaposvári Egyetem Felnőttképzés
MTI

Különleges képzéseket indít a Kaposvári Egyetem

Oktatási programot indít 50 év felettieknek a Kaposvári Egyetem - jelentette be Szávai Ferenc rektor.

A február közepén induló ingyenes kurzusról elmondta: a megye nyugdíjasai, illetve az 50 év feletti korosztály a hat, illetve tíz féléves képzéseken egyszerre tanulhatnak és szórakozhatnak, találkozhatnak különböző területek országos és nemzetközi hírű szakembereivel - hangsúlyozta a rektor. A félévenként 12 előadásból álló sorozatban az egyetem profiljába tartozó közgazdasági, pedagógiai, művészeti és agrárjellegű előadások mellett az egyházakkal együttműködve a hitélettel is foglalkoznak. A programra már több mint 120-an jelentkeztek.

Repa Imre általános és tudományos rektorhelyettes arról beszélt, hogy az ország 64 felsőoktatási intézménye közül eddigi négy egyetemen indítottak képzést az idősebbeknek, ezekhez kapcsolódik most a Kaposvári Egyetem.

A program indítását hosszú előkészítő munka előzte - mondta a rektorhelyettes, hozzátéve: a képzések tematikáját az egyetem munkatársai három évre előre kidolgozták, de az első szemeszter tapasztalatai alapján ez még változhat a résztvevők igényeihez igazodva.

Hetente lesznek előadások, azt követően pedig konzultációra is lesz lehetőség. A félév végén a résztvevők tanúsítványt kapnak. A hatodik félév végén a hallgatók díszoklevelet, a tizedik elvégzett félév végén pedig senior multidiszciplináris másoddiplomát kapnak.

Az első félévben Kerekes Sándor egyetemi tanár a fenntartható fejlődésről, Botos Katalin professor emerita a nyugdíjrendszerről, Papp Lajos egyetemi tanár, szívsebész a test, a lélek és a szellem harmóniájáról, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, a Kaposvári Egyetem rektorhelyettese a Nemzeti Színházról, legendás művészekről tart előadást.

Örkény tarolt a magyarérettségin - kövessétek az eseményeket kedden is matekból az Eduline-on Érettségi-felvételi Székács Linda

Örkény tarolt a magyarérettségin - kövessétek az eseményeket kedden is matekból az Eduline-on

Idén több mint 142 ezren vizsgáznak valamilyen tantárgyból. Az első kötelező tantárgyból, vagyis magyarból hétfőn középszinten 77 972 fő, emelt szinten pedig 2278 tanuló ad számot tudásáról. Folyamatosan frissülő tudósításunkban minden fontos infót megtaláltok. A magyarérettségi nap szakmai támogatását köszönjük a Budapesti Metropolitan Egyetemnek.