Jön a szigor: 580 kilométert kell vezetni a jogosítványhoz Felnőttképzés
MTI

Jön a szigor: 580 kilométert kell vezetni a jogosítványhoz

Az eddigi 30 óra kötelező gyakorlat mellett a jövőben 580 kilométert is le kell vezetni a B kategóriás jogosítvány...

Autóvezetési gyakorlat: 580 kilométert kellene teljesíteni 29 óra alatt

Az eddigi 30 óra kötelező gyakorlat mellett a jövőben 580 kilométert is le kell vezetni a B kategóriás jogosítvány megszerzéséhez - közölte a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) szerdán. A hatóság közleménye szerint a vezetési tapasztalat és az alapvető technikák jobb elsajátítása érdekében kezdeményezték az augusztus 15-én, csütörtökön hatályba lépő változtatásokat.

Az egyik legfontosabb módosítás, hogy a gyakorlati vizsgára jelentkezőknek ezentúl kötelező, kilométerben meghatározott menettávolságokat is teljesíteniük kell az előírt óraszámok mellett. Ez a B kategóriás, vagyis autóvezetői igazolvány esetében 580 kilométert jelent. Az NKH szerint a változtatás megszüntetheti azt a hibás gyakorlatot, hogy a tanulók "szinte álló autóban" tanulnak vezetni.

Újdonság továbbá, hogy a tanulóknak az elméleti tanfolyam első előadásának napjától számított egy éven belül le kell vizsgázniuk. A határidőt elmulasztóknak újra kell kezdeniük a tanfolyamot. Ezt a szabályt az október 1-je után induló tanfolyamokra kell alkalmazni. Egyszerűsödtek a képzésre való beiratkozás feltételei, nem lesz szükség az orvosi alkalmasság, illetőleg az alapfokú iskolai végzettség igazolására, ezekről a tanulónak elegendő lesz nyilatkoznia.

Az elméleti vizsgáztatást érinti még, hogy a hallássérültek is tehetnek szóbeli vizsgát, amelyen a közlekedési hatóság által kirendelt jelnyelvi tolmács működik közre.

A motoros jogosítványra jelentkezőket érinti, hogy az elméleti tanfolyam és vizsga alól is mentesülnek azok, akik két éven belül jelentkeznek az újabb motoros kategóriára. A két éven túl jelentkezőknek sem kell a teljes tanfolyamot elvégezniük, nekik - kategóriától függően – meghatározott óraszámú oktatásban kell részt venniük. Hogyan változtak a KRESZ és a jogosítványszerzés szabályai az utóbbi két évben? Erről itt olvashattok, a jogsival kapcsolatos összes cikkünket pedigitt találjátok.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.