Japánban feladták az év álláshirdetését, és még japánul sem kell tudni hozzá Felnőttképzés
MTI

Japánban feladták az év álláshirdetését, és még japánul sem kell tudni hozzá

Nindzsáknak írt ki álláshirdetést a japán Aicsi prefektúra, hogy a sötétség és lopakodás mestereinek segítségével lendítse fel turistaforgalmát.

A kiválasztott hat nindzsát teljes munkaidőben foglalkoztatnák, havi 180 ezer jen (441 ezer forint) fizetéséért.

Aicsi prefektúra illetékesei szerint a jó fizikum és az akrobatikus képességek a munkára való alkalmasság alapfeltételei, de nem követelik meg a harci tapasztalatot a jelentkezőktől.

A nindzsák a japán feudális társadalom "árnyharcosai" voltak. A prefektúra azonban inkább arra számít, hogy a reflektorfénybe kerülő aicsi nindzsák majd sok turistát vonzanak.

A szerencsés kiválasztottaknak színpadi előadásokon, valamint rádiós- és televíziós műsorokban kell helyt állniuk. A hatos fogat olykor angol nyelven szerepel majd, ezért a japán nyelvtudás nem kötelező, csupán előnyt jelent, ugyanakkor a történelem és a turizmus iránti szenvedélyt elvárják az állásra pályázóktól.

hirdetésre bárki jelentkezhet, aki betöltötte a 18. életévét. A jelentkezési határidő március 22. A kiválasztottaknak kevés idejük lesz a felkészülésre, április végén ugyanis már közönség előtt debütálnak.

A nindzsák a 17. században tűntek el, és a velük kapcsolatban ma élő hiedelmek nagy része legendákon és mítoszokon alapul. A Japánba érkező turisták azonban élénken érdeklődnek a nindzsák iránt, ezért egyre több prefektúra igyekszik kiaknázni ezt a lehetőséget.

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.