Itt a döntés: 2015-től átveszi a szakképző iskolákat a gazdasági minisztérium Felnőttképzés
MTI

Itt a döntés: 2015-től átveszi a szakképző iskolákat a gazdasági minisztérium

2015-től a Nemzetgazdasági Minisztérium lesz a szakképző iskolák fenntartója - jelentette be a tárca vezetője az országos szakképzési és felnőttképzési intézmények tanévnyitóján csütörtökön, Miskolcon.

Varga Mihály ezt azzal indokolta, hogy a megfelelő szintre emelt szakképzés nélkül a legjobb gazdaságpolitika sem lehet eredményes, ennek pedig a legcélravezetőbb módja, ha a terület egy kézbe kerül.

A politikus közölte: ettől a lépéstől azt várják, hogy a szakképzést, a fejlesztéseket koncentráltabban és hatékonyabban tudják majd megvalósítani. Mint mondta: 2013 második felétől a magyar gazdaság egyértelműen növekvő pályán van, miközben sikerült az egyensúlyt is megőrizni. Felidézte, hogy az ország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, csökkentették az államadósság szintjét, a deficit mértékét pedig három százalék alá szorították.    

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.