2013. július. 18. 08:38 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 18. 06:40 Felnőttképzés

Ingyenes nyelvtanfolyamok: problémák vannak az elszámolással

Ezerhatszáz elszámolási csomagból ezret küldött vissza hiánypótlásra az Európai Unió által finanszírozott...

Ezerhatszáz elszámolási csomagból ezret küldött vissza hiánypótlásra az Európai Unió által finanszírozott nyelvtanfolyamokat szervező felnőttképző cégeknek a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) – értesült a Népszava több nyelviskola vezetőjétől.

A lap csütörtöki számában megjelentek szerint számos esetben hiányosak voltak a jelenléti ívek, vagy szabálytalanul töltötték ki azokat, illetve az is előfordult, hogy az íven 15 résztvevő aláírása szerepelt, de a nyelvóráról készített fotókon kevesebben voltak láthatók.

A lap értesülése szerint a hivatal – a projekt teljes bukását elkerülendő – értesülésünk szerint kör e-mailben hirdetett „amnesztiát” a hibás elszámolási csomagot küldőknek. Vagyis, ha valaki utólag „rájön”, hogy problémája lehet az elszámolással, egyelőre retorzió nélkül visszakaphatja és újrarendezheti a kifizetéshez szükséges dokumentumokat.

A projekt keretében az EU 2014 augusztusáig 100 ezer fő idegen nyelvi és informatikai képzését támogatja, legfeljebb bruttó 90 ezer forint értékben. A támogatás a költségek 95-98 százalékát fedezi, a hátrányos helyzetű kistérségekből jelentkezőknek két, másoknak öt százalék önrészt kell befizetniük.

Az ingyenes óráktól a több százezer forintos kurzusokig: ennyibe kerülnek a 2026-os érettségi felkészítők az egyetemeken Érettségi-felvételi Gál Luca

Az ingyenes óráktól a több százezer forintos kurzusokig: ennyibe kerülnek a 2026-os érettségi felkészítők az egyetemeken

Bár még messzinek tűnik a 2026-os érettségi, azonban sok helyen szeptemberben kell leadni a jelentkezést a felkészítőkre. Jó hír, hogy több magyar egyetem is indít hivatalos érettségi előkészítőt. Bár van, ahol teljesen ingyen tanulhatnak a diákok, bizonyos helyeken mélyen zsebbe nyúlós a tandíj. Viszont van olyan intézmény, amely akár 100 pluszpontot is ad érte a felvételin.