Indulnak a továbbképzések a szociális szférában dolgozóknak Felnőttképzés
MTI

Indulnak a továbbképzések a szociális szférában dolgozóknak

Uniós forrásból 12 milliárd forintos képzési, továbbképzési programot indítanak a szociális ágazatban dolgozóknak.

Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára közölte, a program végrehajtása ezen a héten indul, elkezdődnek az első továbbképzések.

Hozzátette: a szociális ellátás jelenlegi keretei már nem ugyanazok, mint a 20-30 évvel ezelőttiek, az utóbbi években jelentős újdonságokat - például fogyatékossággal élők támogatott lakhatása, tanoda program, Biztos Kezdet Gyerekházak - vezettek be, amelyeket ismerniük kell a szakmában dolgozóknak.

Az államtitkár hozzátette: már dolgoznak azon, hogy a költségvetésből 2020 után is finanszírozni tudják a képzéseket.

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium? Érettségi-felvételi Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium?

2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.