Ilyen támogatásokat kaphatnak a munkanélküli pályakezdők Felnőttképzés
MTI

Ilyen támogatásokat kaphatnak a munkanélküli pályakezdők

2016 júniusa óta azok az álláskereső fiatalok, akik már 4 hónapja regisztráltak a munkaügyi központokban, lehetőséget kapnak arra, hogy gyakornoki programokban, illetve továbbképzésekben vegyenek részt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára kerekasztal-beszélgetésen Budapesten.

Illés Boglárka közölte: minden 25 évnél fiatalabb álláskereső részt vehet az Ifjúsági garanciaprogramban.

Hozzátette: arra törekednek, hogy 2018. január 1-jétől ezek a lehetőségek az újonnan regisztrált fiatal álláskeresőket regisztrációjukat követően azonnal megillessék - mondta a helyettes államtitkár.

Azok, akik vállalkozóként szeretnének dolgozni, két programra jelentkezhetnek.

A Fiatal Gazda Programban közel 40 milliárd forint áll a fiatalok rendelkezésére, ha agrárjellegű vállalkozást akarnak indítani. Szintén 40 milliárd forint áll rendelkezésre az induló vállalkozásoknak beruházásaik, illetve eszközfejlesztésük támogatására.

Szabadszedéses menza: így működik az átállás az iskolákban Közoktatás Gál Luca

Szabadszedéses menza: így működik az átállás az iskolákban

Egyre több iskola vezeti be a szabadszedéses menzát, amelynek köszönhetően a diákok maguk dönthetik el, mit és mennyit szeretnének enni. Ez nemcsak az étkezési élményt javítja, hanem a kidobott étel mennyiségét is jelentősen csökkenti. Sok helyen azt tapasztalják, hogy a rendszer bevezetése után többen fizetnek be az iskolai étkezésre, köztük olyanok is, akik korábban nem éltek ezzel a lehetőséggel.