Idén is ösztöndíjat kínál a közmédia roma fiataloknak Felnőttképzés
eduline/mti

Idén is ösztöndíjat kínál a közmédia roma fiataloknak

Folytatódik a Kapcsolódj be a közvetítésbe! című, egyéves szakmai gyakorlatra szóló ösztöndíjprogram.

A programot Balog Zoltán miniszter kezdeményezésére a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), valamint a Nemzeti Kulturális Alap indította el hátrányos helyzetű, elsősorban roma fiataloknak - írja az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfői közleménye. Idén nyolc embernek biztosítanak alkotói támogatást. Az ösztöndíj célja, hogy a kedvezményezettek szakmai gyakorlat keretében ismeretet szerezzenek a média világáról, betekintést nyerjenek a televízió munkájába, aktívan részt vegyenek az ott zajló munkafolyamatokban.

A program hozzájárul a fiatal, leendő roma értelmiség személyes és szakmai fejlődéséhez, az identitás megőrzéséhez, a médiatapasztalatok bővítéséhez - jegyezték meg. A 20 millió forintos keretösszegű ösztöndíjra február 20-tól március 22-ig lehet pályázni. A támogatás mértéke fejenként havi 200 ezer forint. Középfokú végzettségű, hátrányos helyzetű, 18 és 30 év közötti fiatalok pályázhatnak, a nyertesek szakmai gyakorlata várhatóan júniusban indul.

A tavaly meghirdetett szakmai gyakorlat az EMMI szerint sikeresen zárult, az MTVA-ban két fiatal tehetség folytatja pályafutását.

Ezekre az ösztöndíjakra minden hallgató pályázhat majd

Sajnos rengeteg ösztöndíj nem elérhető az önköltséges hallgatók számára, azonban számos egyéb lehetőség van, amit a tanulmányi eredményetektől vagy a szociális helyzetetektől függően elnyerhettek. Köztársasági ösztöndíj Erre azok az osztatlan, alap- vagy mesterképzésben tanuló hallgatók pályázhatnak, akiknek legalább két lezárt félévük van, és ezalatt legalább 55 kreditet gyűjtöttek.

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.