Havonta száz orvos megy el Magyarországról Felnőttképzés
MTI

Havonta száz orvos megy el Magyarországról

Havonta száz orvos távozik Magyarországról, miközben egy év alatt sem kérik ennyien a honosításukat - írta csütörtöki...

Havonta száz orvos távozik Magyarországról, miközben egy év alatt sem kérik ennyien a honosításukat - írta csütörtöki számában a Népszabadság Balázs Péternek, a Semmelweis Egyetem professzorának kutatási adataira hivatkozva.

A lap szerint a frissen végzettek csaknem harmada már munkába se áll Magyarországon. A gyakorló orvosok közül pedig már 2010-ben is többen haltak meg vagy mentek nyugdíjba, mint amennyi frissen végzett a helyükre került. Csak 2006 és 2010 között négyezerrel csökkent a hazai orvosok száma.

A témáról az Orvosi Hetilapban megjelent kutatási összefoglalóban a professzor arra a következtetésre jutott, hogy változatlan külföldre áramlás mellett a hazai ellátásban rövid távon is krízis közeli helyzet, valódi válság keletkezhet - számolt be a Népszabadság.

Már csak egy hónap van a nyárból – hogyan segíthetünk a gyerekeknek visszarázódni az iskolai rutinba? Közoktatás Gál Luca

Már csak egy hónap van a nyárból – hogyan segíthetünk a gyerekeknek visszarázódni az iskolai rutinba?

Egy hónap maradt hátra a nyárból. Ez gyerekszemmel még rengeteg időnek tűnhet, azonban a szülőknél ilyenkor már felmerülhet a kérdés: mikor és hogyan érdemes visszaállni a megszokott iskolai hétköznapokhoz. Hogyan ne kelljen a gyerekkel túl nagy váltásnak megélni a nyári szünet végét? Budavári Eszter pedagógiai szakpszichológussal beszélgettünk.